A New Beat és a Dürer Kert bemutatja: The Black Heart Rebellion (BE) vendég: Ygfan

the-black-heart-rebellion

2016. július 6., Dürer Kert

Szerencsére a belga focin túl is van élet, sőt olyan is van, amely nekünk is örömet képes okozni. Nem, nem a csokiról lesz szó. A Black Heart Rebellion a belga rockzene büszkesége posztrockon innen, Nick Cave-en túl. Budapestre szerdán a Dürer Kertbe érkezik.

Body Breakers : bit.ly/29k707U

A Black Heart Rebellion 2004 magasságában még a helyi punkszcéna egyik szereplőjeként lett ismert, de hamar elkezdte saját határait feszegetni, melyből aztán sajátos hangzásvilág jött létre a DIY szellemében. Ezt tükrözi egyedülálló vizuális nyelvük és megjelenésük is.
Első lemezük 2009-ben jelent meg Monologue címmel erős posztrock és a metal zenei megoldásokkal, de már ekkor is tetten érhető az az izgalmas, összetéveszthetetlen világ, amely végigkíséri eddigi pályafutásukat. A 2012-es Har Nevo című lemez már egy sokkal érettebb TBHR-t mutat meg – valami olyat hallattunk, amit előtte a világon még soha, olyat, amit egyszerűen túlzás nélkül lehetetlen műfajba sorolni. Egy olyan korszakalkotó lemez készült, ahol egyszerre hallhatjuk Nick Cave-et, a Swanst vagy a Low-t, mindezt olyan minőségben és olyan kontextusban, hogy sem a közönség, sem a kritikusok nem találhattak rajta fogást. A zenekar ebben az időszakban vált azzá, amelyet élőben is látni kell: a produkcióval körbeturnézták jóformán az egész világot.

Har Nevo: bit.ly/29jsMYk

Majd egy újabb szünet következett, de már sejteni lehetett, mi lesz a vége: 2015 októberben végre megjelent a People, When You See The Smoke Do Not Think It Is Fields They’re Burning című új lemez, amit a kritikusok azonnal üdvrivalgással fogadtak. Az új album a tiszta TBHR-hangzás esszenciája, amely erőteljesebb, mint valaha.

Az este menetrendje:
19:30 kapunyitás
20:30 Ygfan
21:45 The Black Heart Rebellion
Jegylink: tixa.hu/tbhr_newbeat
Elővétel kedden: Dürer Kert, Wave Lemezbolt
Jegyárak: 1500 / 2000 Ft

Facebook: www.facebook.com/events/1995192747372561/
www. durerkert.com
www.facebook.com/durermusic

Honlap, VPS, Domain, E-mail mind egy helyen! www.innobrand.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..