Margaret Island – örömfutás az Őrzőkért!

A Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt gyermekekért fut a Margaret Island április 14-én szombaton a 33. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson.

A csapat célja amellett, hogy adományt gyűjtsön az Őrzők Alapítványnak az, hogy felhívja a figyelmet a súlyosan beteg, daganatos és leukémiás gyerekek gyógyulási feltételeinek és kórházi körülményeinek javítására létrehozott alapítvány munkájára.

„Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egyre több embernek zenélhetünk, egyre többen követik a munkásságunkat, figyelnek ránk. Ez egy nagy felelősség is egyben. Fontos, hogy ne csak egy-egy ügy mellé álljunk oda, hanem a magatartásunkkal, kommunikációnkkal is próbáljunk példát mutatni.” – fejti ki Füstös Bálint, a zenekar gitárosa.

„Most az Őrzők Alapítvány munkájára szeretnénk felhívni a figyelmet. Meglátogattuk őket a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán, megérintett minket az az elhivatottság, segíteni akarás, ami hajtja mindennapos munkájukat. Személyesen ismerik, követik azokat a gyerekeket, családokat, akiken segítenek, így biztosan tudjuk, hogy jó helyre megy az adomány.” – meséli Lábas Viki.

„A jótékonysági futást természetesen örömmel vállaltuk, hiszen részünkről ez igazán nem nagy feladat, a hatása azonban annál jelentősebb lehet: bár én személy szerint nem vagyok egy nagy futó, de ha ezáltal fel tudjuk hívni a figyelmet egy fontos ügyre, és ténylegesen tudunk segíteni a gyerekeknek, akkor mindenképp megéri! Hiszünk abban, hogy egy kis lépéssel is sokat tehetünk a környezetünkért!” – Verók Tamás, gitáros.

A jótékonysági futás során befolyt adományokat egy kemoterápiás szerek készítéséhez szükséges boksz megvásárlására fordítja az alapítvány. Az eszköz három speciális szűrővel rendelkezik, így a daganatos gyermekek kemoterápiás kezeléséhez szükséges gyógyszeres infúziókat a nővérek teljesen steril körülmények között tudják készíteni.
„Adománygyűjtőként abban bízunk, hogy sokan mellénk állnak, és a ’sok kicsi sokra megy’ elvén együtt könnyedén sikerül a kitűzött célunkat, 150.000 Ft-ot összegyűjtenünk az alapítvány számára!” – Törőcsik Kristóf

Adománygyűjtés: www.jougyekert.hu/hu/jo_ugyek_tamogatoinak/kovetek_es_vallalasaik/margaret_island_-_oromfutas_az_orzokert.html#.Wss8IC6uzIU

Az Őrzők Közhasznú Alapítványról:
A több mint 27 éve működő Őrzők Alapítvány legfontosabb célja a Tűzoltó utcai Gyermekklinika fejlesztése, az itt kezelt súlyosan beteg, daganatos és leukémiás gyerekek gyógyulási feltételeinek és kórházi körülményeinek javítása. Így segíti a Klinikán kezelt gyermekek hatékony gyógyítását, támogatja a szülők folyamatos kórházi vagy kórházközeli tartózkodását, hozzájárul a tudományos kutatásokhoz és segíti a beteg gyerekek rehabilitációját.

További információ:
www.orzok.hu – www.facebook.com/orzok

Honlap, VPS, Domain, E-mail mind egy helyen! www.innobrand.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..