Alice In Chains: Rainier Fog

Hogy Kurt Cobain és Chris Cornell nélkül a Nirvana és a Soundgarden történetének le kellett zárulnia, az tiszta sor. És ma már legalább ennyire egyértelmű, hogy az Alice In Chains sztorija nem érhetett véget Layne Staley halával, bármily karizmatikus frontember is volt.

A Black Gives Way To Blue és a The Devil Put Dinosaurs Here albumok ismeretében ugyanis senki nem kérdőjelezheti meg, hogy a seattle-i csapatnak a továbbiakban is volt érvényes – ugyanakkor a klasszikus lemezekhez méltó színvonalú – mondanivalója. A Rainier Fog pedig talán végérvényesen meggyőz mindenkit arról, hogy a 2018-as Alice In Chains véletlenül sem tekinthető egy egykori rocklegenda igen meggyőző utódzenekarának. Egyrészt, mert – megkockáztatjuk – az új lemez talán két elődjénél is hajszálnyival erősebbre sikeredett, másrészt, mert a 2000-es évek kiadványai közül ez az anyag érezteti leginkább, hogy a zenekar új utakon jár. Természetesen ízig-vérig Chains-műről beszélünk, hangvételében azonban mégis valamennyire más, mint a korábbi anyagok. És az eddig napvilágot látott kommentek alapján talán ennek köszönhető az album megosztó mivolta is.

A júliusi koncerten az egybegyűltek átélhették azt a szürreális élményt, amint a Down In A Hole, No Excuses, We Die Young jellegű dalok eszeveszett energiával dörrennek meg, miközben ők maguk kollektíven feledkeznek meg arról, hogy voltaképpen nyomorúságos siratókat hallanak. A Rainier Fog dalain pedig ugyanezen lendület érződik, ebből adódóan pedig az elborultabb szerzeményekből is hiányzik a zenekar korábbi védjegyéül szolgáló depresszió. Ennek ellenére a nyitó The One You Know-t jellemző mázsás súly szinte az egész anyagot áthatja, mint ahogy jól megszokott kétszólamú ének és a slágeres dallamok is. A lebegős, szellős Fly, a Black Sabbath-os Drone és a Beatlesre hajazó Maybe első hallásra egyáltalán nem tipikus AIC-szerzemények, de egyaránt ott vannak az új lemez legjobbjai között.

A Staley-korszak konzervatív híveinek visszatérő kritikája ugyanakkor továbbra is jogos: William DuVall sosem lesz olyan karakteres énekes, mint Layne volt. Azonban az általa egyedül jegyzett So Far Under hallatán nem lehet kétséges, hogy kivételes képességű dalszerző, és tökéletesen magáénak érzi az Alice In Chains világát. A Rainier Fog a 9-10. dal tájékán sem laposodik el, az All I Am – mely egyben a lemez legsötétebb momentuma – pedig csont nélkül kiérdemli a „mestermű” titulust. Könnyen lehet, hogy az új album szabadabb felfogása megfekszi egyes ősrajongók gyomrát, ez viszont nem változtat a lényegen, miszerint a Rainer Fog egy toronymagas színvonalú alkotás.

Kiadó: BMG

Alice In Chains: Rainier Fog
Forrás: est.hu zene friss

Honlap, VPS, Domain, E-mail mind egy helyen! www.innobrand.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..