Üzemi hőfokon indult be a DFFRNTroom útja, ahova szombaton már Ben Dust érkezik

A szeptember 14-én nyitó DFFRNTroom soron következő felvonása is komoly lesz.

A berlini Tresor ikonikus debütálója egy csapásra megremegtette a DFFRNTroom falait. A nyitó szombaton fellépő Alexander Kowalski olyan technót hozott a házba, melyre az értő fülek is úgy reagáltak, hogy régen volt alkalmuk ilyen minőségi techno zenére szórakozni.

Minden tökéletesen passzolt a DFFRNTroom kitűzött céljához, hogy olyan zenei programban részesítse az oda érkező közönséget, hogy azt még jó sokáig ne lehessen elfelejteni.

Ehhez mérten a tánc is heves energiákat termelt, mely az idő közben befuccsolt légkondinak hála tüzes meneteléssé változtatta a táncteret. A közeg viszont nem hátrált meg, és Kowalski úr is úgy érezte, hogy érdemes még egy lapáttal, vagy olykor még többel rádobni a tűzre.

Azóta közel 300 fő hazavitte az élményt és a hűtésrendszer is megjavításra került, így szeptember 21-én, szombaton már Ben Dust kezébe kerül a gyeplő, aki szintén a német földből felhúzott ütemekkel korbácsolja majd a DFFRNTroom közönségét.

A kompromisszumok nélkül zajló éjszakát Belocca, Technicolour, Universe és Piber erősíti tovább, miközben az őszi programokhoz Axel Karasis, Dustin Zahn, Kaiser, Pfirter és Gary Beck mellé még Wex 10 is csatlakozott.

A hétvégi eseményre itt találunk jegyeket elővételben, és mindenkit buzdítunk, hogy csatlakozzon a DFFRNTroom közösségi oldalához, ahol minden infót első kézből találhatunk meg.

Honlap, VPS, Domain, E-mail mind egy helyen! www.innobrand.hu

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..