Metha második albumának bemutatása is belecsúszik a pénteki, 7 órás maratoni szettjébe

A Methamophozis az új album bemutatása mellett egy különleges live részletet is ad majd a közönségnek.

Minden a breakbeat-tel kezdődött, ami később a technóba csapott át. Mert „nem a stílusok, csak a jó zenék számítanak”. Vallja Metha, aki idén is úgy ünnepli meg zenei pályafutásának és életének újabb évét, hogy egész éjszakás szettel várja a közönséget a VOLT Lokálba.

Ez a jól ismert Methaporphozis party, ahol nyitástól zárásig a különleges és sajátos hangzásvilágáról híres Be Massive igazgató gondoskodik, aki a 7 órás különleges utazás keretén belül egy live részlettel is készül.

De ez nem minden, hiszen Metha második albuma is – mely decemberben fog megjelenni a sokat sejtető Tempo címmel – itt kerül bemutatásra. Mintegy elektronikus zenei kánaán, amikor az alkotó ünnepe összefonódik a művészettel és a már megalkotott, még titkos zenék bemutatásával.

No, persze a Tempo bizonyos részletei már olyannyira nem titkosak, hogy Solomun, Richie Hawtin, Egbert, vagy például Joseph Capriati által már a nemzetközi tánctereket is meghódította, kiemelve az Albatross-t, ami a Diynamic igazgató által még megjelenése előtt világszerte ismert és keresett track lett. De a Silverstone, Naschmarkt, vagy Arnold című szerzeményeket is jól ismerik már a kiegyensúlyozott techno kedvelő klubberek.

A stílusból stílusba hangzás örök korforgását kapjuk meg november 8-án, pénteken éjszaka az Akváriumban, amire jegyeket a maga elérhetően baráti árán még online is beszerezhetünk!

Honlap, VPS, Domain, E-mail mind egy helyen! www.innobrand.hu

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..