Hírek

Ma indul a Track Terrace 6., minden eddiginél színesebb szezonja

5 éve a szabadtéren, idén még több programmal, még több stílussal és még inkább időjárásbiztos helyszínként jelentkezik a Track Terrace! 2014-ben a The Debut zászlaja alatt, a Barba Negra kistestvéreként indult el a Track Terrace, ami a budapesti klubélet nyári helyszíneként vonult be a köztudatba, egyből a Rákóczi híd budai lábánál, némi fedéssel, az exkluzív felé hajló környezettel. Az elmúlt 5 szezonban rengeteget változott az eredeti küllem, például egyre több fedést kapott a tánctér, minden évben javult a színpadkép, a…

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Nehéz csillapítani információéhségünket, ha egészségünkről van szó A magyarok háromnegyede utánanéz egészségügyi panaszának, mielőtt orvoshoz menne, és mintegy 70 százalékuk még az orvosi látogatás után is információt keres az ott elhangzottakról, derült ki a Groupama Biztosító legfrissebb kutatásából. Ennek okai között szerepel, hogy a pácienseknek nincs idejük feltenni kérdéseiket a rendelőben, de az is többször előfordul, hogy csak később jut eszükbe, mi mindenre szerettek volna még rákérdezni. Az azonban közel sem biztos, hogy a legmegbízhatóbb forrásokból tájékozódunk, ha egészségünkről van…

Csaló csajok (The Hustle)

írta Szenilla Hogyan húzzunk le egy (lehetőleg gazdag) fickót minél rövidebb idő alatt minél jobban? Penny Rust (Rebel Wilson) és Josephine Chesterfield (Anne Hathaway) remek trükköket tanít nekünk röpke másfél órában. Miután Penny a külseje miatt kosarat kap egy randin,… Olvass tovább → The post Csaló csajok (The Hustle) appeared first on FilmDROID. Csaló csajok (The Hustle) Forrás: filmdroid

Stil vor Talent Festival – Budakalász, Lupa-tó, Budapest, Akvárium, június 1., 12h

A Budapest Calling ismét Berlint veszi célba: tematikus napot tart két helyszínnel, kilenc fellépővel. A duplán vízparti nyárindító a Stil vor Talent égisze alatt zajlik majd: a menő e-zenei kiadó mutatja meg, hol tart a német underground szcéna. Stil vor Talent Festival - Budakalász, Lupa-tó, Budapest, Akvárium, június 1., 12h Forrás: est.hu zene program

Rammstein: Rammstein

A stadionokat megtölteni képes zenekarok már rég nincsenek rákényszerítve, hogy három-négyévente stúdióba vonuljanak. Sőt, voltaképpen azzal sem vállalnak komolyabb kockázatot, ha ezt nyolc-tízévente teszik meg. Rammstein: Rammstein Forrás: est.hu zene friss

Heti koncertajánló – 2019. május 23-29.

A szíriai lakodalmas techno sztárja, Omar Souleyman visszatér Budapestre, a brit Muse zenekar pedig legújabb albumát mutatja be a fővárosban. Lesz még örömzene, délszláv tamburaszólamokat is hallhatunk, valamint pop, rock és elektronikus slágerek is felcsendülnek a héten. Heti koncertajánló - 2019. május 23-29. Forrás: est.hu zene program

Vasárnapi techno délutánt tartanak egy belvárosi hotel tetőteraszán

A város fölé magasodó, panorámás Rooftop-on még sosem volt ehhez hasonló esemény! Exkluzív panorámában, sok elektronikában és emelkedett életérzésben lesz része azoknak a szerencséseknek, akik május 26-án, vasárnap (!) délután 17 és este 22 között felnéznek a Hotel President tetején található Intermezzo Roof Terrace napfény és elektronika úsztatta teraszára. Azért is lesz szerencsés bárki, aki foglal asztalt (merthogy az kötelező) erre a délutánra, mert egyben az első Be Massive Rooftop bulin vehet részt, melynek ez az alkalom hivatott a nyitó…

Szimpla – havi program 2019. június

Szimpla - havi program júniusszombat 12:00 Szimpla Music és Record Fair - vinyl, kazetta, CD piac - Special Events, piac 20:00 SzimplaROCKS - PLASTICOCEAN - Brutal-METAL! - Koncert, élõ zene 22:00 Szimpla Night Vibes: Slanki & Mentalien - Easy Lovin' Melodys - Szimpla Night Vibesvasárnap 09:00 Szimplakerti Háztáji Piac - Termelõi portékák, Közös Lábos, élõ zene és civil tér minden vasárnap! - gasztro, Special Events, piac, civil 09:00 Háztáji Reggeli - - Special Events, gasztro 21:00 Szimpla Jam - Engedd…