Posts Tagged ‘album’
JASON DERULO – FUTURE HISTORY
Belocca & Soneec mixalbum a legendás Toolroomnál!
Önálló válogatásalbumot készíthetett a Toolroomnak a nemzetközi babérokat sorban arató magyar páros: Belocca & Soneec! A Mark Knight által alapított brit kiadó elvitathatatlan érdemekkel bír: folyamatosan bitorolja az eladási és egyébb toplistákat szerte a világon, a beatport chartok pedig szinte csak Toolroom eresztésekkel van tele. Ez az egyik legsokrétűbb label, mely szinte teljesen lefedi az elektronikus zene valamennyi szegmensét a deeptől a techig, s csúcsra sikerült járatnia a megjelnéseit ügyesen lavírozva az underground és az igényes mainstream hangzás határmezsgyéjén úgy, hogy a nívót mindeközben képes volt megőrizni.
A szenzációs felkérés derült égből érte a két magyar DJ/producert, s ha nem is villámcsapásként, de áldásos lehetőségként fogadták. A Toolroom megbízásából annak alkiadójánál, a Leaders Of The New Schoolnál meg is jelent szeptember 4-én a szóban forgó mixlemez. Ezzel Magyarországról a Belocca & Soneec páros az első és eddigi egyetlen, akik a legendás Toolroomnál mixalbumot készítettek!
OKTÓBER 24-ÉN JELENIK MEG AZ ÚJ COLDPLAY ALBUM!
A Coldplay ötödik stúdióalbuma, a Mylo Xyloto (ejtsd: my-lo zy-letoe) október 24-én jön ki a Parlophone Records-nál. A Markus Dravs, Daniel Green, Rik Simpson és egy hozzáadott dal erejéig Brian Eno produceri munkáját dícsérő új album a 36 országban (köztük az USA és az Egyesült Királyság) No. 1 helyezést elért 2008-as ‘Viva La Vida’-t követi.
Proof Of Life csapat „Helyre tesz” című maxi lemez
Megjelent a Proof Of Life csapat „Helyre tesz” című maxi lemeze. Az ingyenesen letölthető remix pack-hoz olyan zenészek adták a nevüket, mint a Hooligans, a Soerii & Poolek egyik tagja, a dubstep vonalon mozgó Dubsyntax illetve a RobotRock, továbbá a techno vonalról DJ Crazy Green. Bátran állíthatjuk tehát, hogy az eredendően 6 tagból álló rapmetál stílust felvonultató csapat kislemeze ez által színesre sikeredet és stílustól függetlenül mindenki megtalálja rajta a számítását.
Tracklist:
01. Proof Of Life – Helyre tesz (feat. Dogge Doggelito)(Original)
02. Proof Of Life – Helyre tesz (Soerii vagy Poolek Armageddon remix)
03. Proof Of Life – Helyre tesz (Hooligans remix)
04. Proof Of Life – Helyre tesz (DJ Crazy Green and DUBSYNTAX remix)
05. Proof Of Life – Helyre tesz (RobotRock Moombahcore remix)
A letöltéshez olvass tovább:
Új David Guetta album jelenik meg a nyár végén
A világslágereiről ismert David Guetta nemrégiben jelentette meg legújabb single-jét, a “Where Them Girls At” című szerzeményt, ami Flo-Rida és Nicki Minaj közreműködésével készült. Ez a dal már a sztár dj / producer ötödik stúdióalbumának előfutára, amely a tervek szerint nyár végén fog a boltokba kerülni. Az új lemez ismét elképesztő sztárparádét vonultat fel olyan együttműködőkkel, mint Flo-Rida, Nicki Minaj, Taio Cruz, Ludacris, will.i.am, Akon és további előadók, akiket egyelőre még nem jelentettek be.
Hugh Laurie: Let them talk
Doktor House zenélésre adta a fejét! Hugh Laurie debütáló albuma, a “Let Them Talk” mostantól elérhető a boltok polcain. A lemez, mely a New Orleans-i blues ünneplése, egyesíti Laurie zenei tehetségét ismert és kevésbé népszerű blues-klasszikusokkal, melyeket igen személyes szempontok alapján válogatott össze, és jól ismert muzsikusok segítségével játszott fel.
A lemez producere Joe Henry volt, a felvételek Los Angelesben és New Orleansban zajlottak. Laurie énekel és zongorán is játszik a lemezen, olyan zenészekkel körülvéve, akik korábban együtt dolgoztak például Greg Allmannel, Solomon Burke-kel, Robert Planttel, KD Langgel, T-Bone Burnett-tel, Alison Krauss-szal és John Legenddel. A dalok eredetijeit pedig olyan legendák jegyzik, mint Lead Belly, Robert Johnson, Ray Charles vagy Memphis Slim.
Május 14-én jelenik meg a Fonogram-díjas és Viva Comet jelölt Compact Disco zenekar vadonatúj albuma II címmel.
Mindig nagy feladat a második album elkészítése, hiszen ha egy csapat debütáló anyagával berobban a köztudatba, akkor nagyon sok esetben válik a második lemez a vízválasztóvá. Ha az gyengébb az előzőnél, akkor elkönyvelik a produkciót “one hit wonder”-nek, viszont, ha sikerül az előző lemez sikerét megfejelni, akkor egyre többen és többen kezdenek el odafigyelni a zenekarra. Mi úgy érezzük, hogy a Compact Disco-nak sikerült a fejlődés, az új album egy sokkal érettebb anyag, mely híven tükrözi a zenekar elmúlt másfél évének zenei fejlődését.
Pirates of the Caribbean 4 filmzene
A Karib tenger kalózai 4 – Ismeretlen vizeken című mozifilm premierjét követően jelenik meg a filmzenei album, amely ezúttal is Jack Sparrow kapitány elképesztő kalandjait követi. A „Pirates of the Caribbean On Stranger Tides” című lemez hanganyagát a korábbi részekhez hasonlóan az Oscar-, Grammy- és Arany Glóbusz-díjas Hans Zimmer komponálta Rodrigo y Gabriela énekhangjára.
Két év után megérkezett az új Hooligans lemez, a ‘8-szemközt’!
Két év várakozás után végre megjelent a legújabb Hooligans lemez! Mindeközben természetesen nem tétlenkedett a csapat, hiszen a tavalyi év végén egy koncertalbum kiadásával kedveskedett a rajongóiknak. Az új lemezen a zenekar hozza a tőle megszokott hangzás és szövegvilágot, amit jól tükröz a nyár slágere, az Illúzió is, mely egyértelműen tarolt a rádiós és televíziós játszási listákon. A szerzeményhez formabontó klip készült digitális technikával, mely – a nóta címéhez méltóan – a fantázia világába kalauzolta a nézőket. A lemezhez tartozó második maxi, a Menj, ha menni muszáj egy gyönyörű, lírikus dal, ami jól passzol az ünnepi hangulathoz.
Varga Viktor: Lehet zöld az ég…
“Lehet zöld az ég és lehet kék a fű…” – és innen szinte minden zeneszerető tudná folytatni a dalszöveget, hiszen Varga Viktor bemutatkozó kislemeze az év legnagyobb magyar slágerévé avanzsálódott. Aki esetleg csak a dalt ismeri és az előadót nem, annak álljon itt egy kis összefoglaló, honnan is érkezett ez a rendkívül tehetséges ifjú énekes.
A tehetségkutató versenyek valódi győztesei csak bizonyos idő elteltével derülnek ki igazán. Varga Viktor ugyan nem nyerte meg a “Csillag Születik” vetélkedőt, de énektechnikájával, előadásmódjával, külső megjelenésével komoly feltűnést keltett a mezőnyben.
ADRI: ELTŰNNÉK VELED
“Az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai tehetsége”, “első hallásra lenyűgöző, fantasztikus hangszín” – csak néhány vélemény, amelyek vezető zenei szakemberektől hangzottak el Adri kapcsán. “Eltűnnék veled” címmel pedig a közelmúltban napvilágot látott a fiatal énekesnő debütáló albuma.
Adri első kislemeze “Szinglik éjszakája” címmel került a rádiók zenei szerkesztőihez, a dal egyébként főcímdala volt az azonos című mozifilmnek.
James Blunt – Some kind of trouble
“Egy kicsit hullámvasúton éreztem magam” – mondja James Blunt, a maga tipikus száraz brit stílusában. Két albummal, két világkörüli turnéval és 18 millió eladott lemezzel később Blunt végre új lemezzel jelentkezik, mely november 5-én jelent meg, és a “Some Kind of Trouble” címet viseli.
Az album kifejezetten vidám és nem cinikus. “A korai nyolcvanas évek hangulatát idézi, ugyanazt az optimizmust, amit tiniként éreztünk” – mondja Blunt. “A szabadság és a naivitás érzését örökíti meg a lemez.”
Megjelent az Anna and the Barbies új nagylemeze!
A Pásztor tesók, Anna és Samu zenekara, az Anna and the Barbies elkészítette legújabb nagylemezét Gyáva forradalmár címmel. Egy zenekar életében általában a harmadik album vízválasztó, ami sok mindent eldönt, elsősorban azt, hogy érdemes-e folytatni, van-e elég muníció a megújulásra, egy szóval: eldönti a jövőt. Az Anna and the Barbies esetében a mérleg nyelve pozitív irányba mozdult, a zenekar hosszú évek kitartó és gyakran kilátástalannak tűnő harcai után végre győzelmet aratott. A Gyáva forradalmár a zenekar eddigi legjobb, legegységesebb és az eddigi visszajelzések alapján mind a közönség, mind a szakma körében legnagyobb elismerést kiváltó nagylemeze.
ERIC CLAPTON: CLAPTON
Eric Clapton vadonatúj, “Clapton” című nagylemeze szeptember 24-én került a boltokba. Kilencedik szólólemezén a gitáros-énekes – aki az egyetlen olyan előadó, akit már háromszor is beiktattak a Rock and Roll Hall of Fame-be – olyan különféle hatásokat sorakoztat fel, melyek zenei érzékenységét formálták.
Egy apró ötletből – jazz standardek és JJ Cale dalok felvétele – egy olyan gyűjtemény jött létre, melyben évszázados hagyományos fúvószenekarra írt zenék, alig ismert country-blues dalok és vadonatúj számok is találhatók.
Fight Club – Underground king
“It’s only rock’n'roll, but I like it”, és ez a klasszikus egysoros hatványozottan igaz a Fight Club bemutatkozó albumára, amely “Underground King” címmel került a boltokba szeptember 17-én.
A Csordás Tibor énekes/gitáros által vezetett rock’n'roll brigád elsődleges célja a szórakoztatás. A korongon hallható 12 nóta egytől egyig aláfestő zenéje lehet a hétvégi alkoholgőzös, agyzsibbasztó, önfeledt szórakozásnak, bulizásnak. Nincs matek, nincs atomfizika, nincs agysebészet, csak dögös riffek, ellenállhatatlan, pörgős tempók és kerek, azonnal ható refrének. Hiszen ez a stílus pontosan erről szól.
A zene valahol a The Wildhearts és a Buckcherry olvasztótégelyén helyezhető el, mindez egy kis punkos lendülettel fűszerezve.
Linkin Park – A thousand suns
A kétszeres Grammy-díjas, 50 millió eladott lemezzel büszkélkedhető Linkin Park szeptember 10-én negyedik stúdióalbumával jelentkezett, amelyről a rajongók néhány hete már megismerhették a “The Catalyst” című dalt és az ahhoz készült videoklipet.
Peter Gabriel – Scratch My Back
Többek között Radiohead, Neil Young, Arcade Fire, Lou Reed, Talking Heads és Bon Iver dalok átiratai
Peter Gabriel február 15-én jelenteti meg ‘Scratch My Back’ című albumát. A lemez annak a sorozatnak az első tagja, melyben Gabriel és más népszerű előadók egymás dalait dolgozzák fel.
A lemez elkészítésében a művész az alábbi közreműködőket hívta segítségül:
John Metcalfe – zeneszerző (ex Durutti Column)
Tchad Blake hangmérnök és producer (Suzanne Vega, Sheryl Crow)
Bob Ezrin – producer (Pink Floyd’s ‘The Wall’, Lou Reed’s ‘Berlin’)
Az album-a művész saját bevallása szerint- egy igazán személyes hangvételű lemez, melynek egyik érdekessége, hogy gitár és dob nem szerepel rajta…Az eltérő stílusú, kiváló dalokat felsorakoztató korongon Lou Reed The Power of the Heart című balladája mellett a nem mindennapi zenei utazásra invitáló Mirrorball az Elbow-tól és az Arcade Fire epikus My Body Is A Cage c. felvétele is megfér.
www.petergabriel.com
via EMI Music Hungary
Vadonatúj Goldfrapp album és kislemez jövő márciusban!
A Mute Records örömmel értesíti Alison Goldfrapp és Will Gregory hazai híveit, hogy a műfaji kereteket folyamatosan döntögető zenei pionírok 2010. március 22-én új albummal jelentkeznek, melynek címe Head First. A nagylemezt egy fantasztikus single, a Rocket harangozza be, március 8-án.
A Head First a duó eddigi legerősebb anyaga: őrült iramot diktáló szintetizátor-futamok, telve optimizmussal, eufóriával, fantáziával, és romantikával. Életigenlő dalszövegek, melyek szerencsés csillagzat alatt születtek – mindez egy csodás utazásra csábít minket a 2010-es évben.
A Goldfrapp sorrendben 5. stúdióalbuma Alison és Will közös szerzeményeit tartalmazza, amiket maguk is producereltek, és melyek a 2009-es évben kerültek rögzítésre – Bath-ban, és Londonban.
Pezseg az ihlettől a vadonatúj kislemez – a Rocket egy libabőr-serkentő csodás dal, mely remélhetőleg hamarosan minden értő fülhöz eljut az éteren át.
MACHINE MOUSE: LÁBUJJHEGYEN
A “Lábujjhegyen” című lemez a Machine Mouse zenekar fennállásának 18. évfordulóján született azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egészen más köntösben mutassák meg dalaikat és kedvenc külföldi slágereiket. Az albumon helyet kapott a zenekar legutóbbi öt klipes dalának áthangszerelt verziója, négy világsláger, melyek egyenként a zenekari tagok személyes kedvencei és egy vadonatúj szerzemény “Pofoz az élet” címmel.






küldés...

