Posts Tagged ‘chemical brothers’

Volt, aki az első napról azt írta, hogy túl erős programot zúdított a jegyvásárlókra: ennél rosszabb ne legyen, a csütörtök is sokak számára a sakkozást jelentette a programfüzetben. Kasabian vagy La Roux? Chemical Bros vagy Good Charlotte? Ön ismét nyert, ha délután háromtól este tizenegyig a Nagyszínpadot választotta!

Soul kicsit másképp

Aki korábban csak amerikai zenés filmekből – mondjuk a máskülönben zseniális Muppet Show-ból – ismeri a soulzenét, annak meglepetéssel kell szolgálnunk: erre a műfajra nem csak flitteres fehér ruhában lehet tipegni, hanem mondjuk félmeztelenül kurjongatva is lehet ugrálni. Akár délután háromkor is, többezred magunkkal… Kezdjük ott, hogy a francia Ben l’Onlcle Soul diszkókirály helyett a világ legelegánsabb dokkmunkásának öltözött, míg háttértáncosai vidám golfozó diákoknak. Ez utóbbiakról egyébként egész hamar kiderült, hogy nem csak zseniális táncosok, de kitűnő bohócok is, akik ha kell, épp oly jól énekelnek, mint a frontember (aki meg azzal lepte meg a közönséget, hogy épp oly jól táncol, mint ők – ha hosszabb a koncert, kiderült volna, hogy remekül festenek vagy épp 30 másodperc alatt rakják ki a Rubik-kockát, de mindegy). Bárhogy is van, a közönségvadító soulkoncert minden száma tartogatott valami meglepetést. Az egyik alatt például az egész csapat szoborrá merevedett – hogy a tömeget egy egész percig vadítva folytassa a koncertet -, a másikban Ben a keverőpultig szaladt előre, végigpacsizva mindenkit. Do you like Ray Charles? Naná!!!

Királyi

Elly Jackson zenekara, a La Roux első alkalommal járt Magyarországon, hogy bemutassa debütáló lemezét. Állításuk szerint még éppen jókor érkeztek, hiszen ez volt az utolsó alkalom, hogy felléptek e lemez dalaival, mostantól már csak a másodikra koncentrálnak. De több száz koncerttel a hátuk mögött sem érződött a fáradtságuk, lelkesen álltak színpadra és rögtön a Tigerlilyvel meg is alapozták a délután hangulatát. Elly földig érő palástban jelent meg, amitől az első dal után meg is szabadult, majd később még egyszer átöltözött, sőt már az egész színpadot is teljesen a saját ízlésük szerint rendezték be. A La Roux-lemez szinte összes száma mellett meglepték a közönséget a Rolling Stones Under My Thumbjával is, de nem maradt ki az In For The Kill és a Bulletproof sem.

Szeretek u-u-u-ugrálni!

Az embernek néha joga és kötelessége levetkőzni averzióit, és hagyni, hogy bekebelezze a tömeg és a fesztivál. A Good Charlotte az a fajta zenekar, akiről illik hallgatni, titokban azonban mindenki tud egy-két foszlányt a dalszövegeikből – jó, dallamot minimum. Nem ezért működik azonban pompásan az együttes egy fesztiválszínpadon, hanem azért, mert Maddenék tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy egy UNICEF jószolgálati nagykövet ne akarjon keménykedni a színpadon – és azzal is, hogy lehet több tízezer embert a maguk végtelenül egyszerű módján eksztázisba hajszolni. Először csak egyre dagadt a tömeg a Nagyszínpad előtt, később ragályszerűen terjedtek a refrének még a leghátul üldögélők köreiben is, végül pedig azon kaptuk magunkat, hogy ha Joel Madden azt mondja, hogy most mindenki letérdel, akkor mindenki letérdel, és parancsszóra felugrik, mert az vicces. Ez volt a kulcsszó: mire a Lifestyles Of The Rich And Famous-höz értünk, a kameraman kezdett megbolondulni, mert nem tudta, hogy a színpad előtti mosh-t vegye, a sörben tusolást játszó GC-rajongókat vagy a félisteni magasságokba emelkedő Maddent, aki gyermeki örömmel vezényelte az impozáns tömeget, amely a legőrültebb koreográfiát is boldogan hajtotta végre. A Good Charlotte pont azt adta, ami ide kellett: őszinte, egyszerű, laza kaliforniai punkpopot, tessék nyugodtan belekötni, aki ott volt, úgyis úgy emlékszik majd erre a koncertre, mint a Sziget egyik legjobb bulijára. Tényleg számít más ezen kívül?

Rafkós

Évek óta úgy határoztuk meg a Kasabian-jelenséget, hogy ez a banda Nagy-Britannia egyik legígéretesebb zenekara. Második szigetes koncertjük után viszont felül kell írnunk ezt a megállapítást, hiszen most már egyértelműen időszerű kijelenteni: Tom Meighanék kinőtték ezt a szerepet, és most már ők a britzenei színtér egyik legrafkósabb, illetve legütőképesebb alakulata. Tavalyi fellépésükhöz képest most nagyobb hangerővel rohantak le minket a Club Foottal, melyet az Oasis Fucking in the Bushes-e mellett a legkedveltebb intrók között jegyeznek a szigetországban. Ezt követően a Mercuryra jelölt West Ryder Pauper Lunatic Asylumról a Where Did All The Love Gót vették elő. Érdemes kiemelni, hogy a show nagy része ennek a hibátlan albumnak a tökéletes számaira épült fel, akárcsak tavaly, de a leicesteri zenekar sok újat is mutatott nekünk a szeptemberben megjelenő Velociraptor! lemezről. Koncertjükön megszólalt a negyedik stúdióalbum címadó száma és a Days Are Forgotten is. Bátran tanusítjuk, hogy ezek a dalok legalább olyan ütősen szólnak élőben, mint a már jól kipróbált Underdog, a Fast Fuse vagy a Vlad the Emperor. Utóbbi számot a Gallagher tesók kedvenc zenekara a La Roux tiszteletére adta elő, a koncert fináléjában megszólaló Fire-t pedig az utánuk fellépő Chemcial Brothersnek címezték, de Meighanék az ős-kasabianeseket sem hagyták cserben ezen az estén, hiszen lejátszották a koncerten az L.S.F.-et és a Shoot the Runnert is.

Kémiaóra

Tom Rowlands és Ed Simons ismételten elegánsan, kreatívan és hihetetlenül profin mozgatta a fesztivál legnagyobb színpadának közönségét. Kevés olyan elektronikus zenei duót tudunk mondani a kurrens popzenében, amely ennyire masszívan és magabiztosan tudja felépíteni mintegy másfél órás szettjét, és ráadásul úgy, hogy egy perc üresjárat sincs a programban. A Grammy-díjas elektrotestvérek között már lassan két évtizede működik az a bizonyos sokat hangoztatott kémia, amely mindig képes hatalmába keríteni a Sziget közönségét. A legnagyobb slágerek (Hey Boy, Hey Girl, Out of Control, Star Guitar) és az új lemez dalai (Escape Velocity, Swoon) ismét olyan jól működtek, mint a négy évvel ezelőtti, 2007-es koncertjükön, de most annyiban más volt a Rowlands-Simon páros előadása, hogy legismertebb számaikat nem egymástól független fakkokba besorolva adták elő, hanem inkább harmonikus folyamzenében gondolkodtak. Atmoszférikus ívvel felépített másfél órájuk megint átrendezte a tudatalattinkat, külön extraként pedig ritmusra pörgő és az esztétikai életörömök fogalmáról alkotott alapvető elképzeléseinket felülíró vetítésekkel (létrára mászó ember, templomok és műemlékek alaprajzai, mozgó fényes alakok stb.) dobták fel a produkciót. Sőt, a hiperszuggesztív képsorokkal, lézerfényekkel és stroboszkópokkal megspékelt bulijuk gyógyító erejéről is meggyőződhettünk ezen az estén, hiszen volt olyan Sziget-lakó, aki a mankóját is eldobta, hogy a küzdőtéren tomboljon a Chemical Brothers szigetes világtalálkozóján.

Egyéb megosztás

Hát akkor jöjjön aminek jönnie kell. A második nap számomra ugyancsak jóra sikeredett. Gondoltam nehéz lesz szvenne papánk szettjét bárkinek is felülmúlnia, de hál Istennek jött egy őrült kocka, egyenesen Németországból, azaz Loco Dice.

De szépen sorban menjünk. Először egy kis vegyészet a kémikus testvérektől, egy kis csintalanság Naughty Norával, és nem utolsó sorban LOCO DICE, aki számomra a “száund” 2010 legütősebb produkcióját nyújtotta. ENJOY

Egyéb megosztás

A második napon már érezhető volt, hogy elérkezett a hétvége. Rengeteg ember várakozott a bejutásra, ami nem is csoda, hiszen olyan nevek léptek fel, mint a Chemical Brothers, Lange ft. Sarah Howells, Paul van Dyk, Szeifert, Nora Naughty, Brains, Budai. Mi a Chemical Brothersre érkeztünk, már rengeteg ember várt a Heineken Nagyszínpadnál rájuk. Pontosan kezdtek, és szépen lassan felépítették szettjüket. Mikor felcsendült a “hey boy hey girl” már teljes volt az extázis.

Egyéb megosztás

Elérkezett a nap, amit már nagyon vártunk. A Balaton Sound első napja! A program a nyitónap ellenére is elég erős volt. Az érkezés, parkolás, jegyek kiváltása simán történt, kis bosszúságot csak a szúnyogok okozták. Van belőlük elég…sajnos. A fesztiválterület bejárása után nem sokkal kezdett a Heineken Nagyszínpadon a világon méltán hírnevet szerzett Pet Shop Boys! Korukat meghazudtoló hatalmas showt kaptunk tőlük! Közben átnéztünk a Burn Arénába ( szerintem a legjobb hely a fesztiválon ) amely egy hatalmas, robusztus építmény tökéletes hangzással és hőmérséklettel Kühl és SanFranciscoBeat játszott a tőlük megszokott stílusban. Kühl szettje után a T-Mobile teraszra indultunk, ahol még Igor Do’urden pakolta a lemezeket, de a fő attrakció a német Sven Väth volt.

Egyéb megosztás