Posts Tagged ‘emi music hungary’
Megjelent United: Best of 1999-2010
Az 1999-ben alakult United zenekart annak idején a közös zenei ízlés és gondolkodásmód hozta össze. Az alapvetően funk zenén nevelkedett, profi zenészekből álló banda egysége azóta se csorbult, és bár napjainkra Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává vált, ugyanúgy az igényes, lendületes zene iránti szenvedély tartja őket össze. Négy megjelent album (Az első…, A Nap felé, Keserű méz, Graffiti) egy koncert DVD (Unplugged Koncert) és egy digitálisan megjelent lemez (www.united.hu), számos szakmai díj, és legfőképpen a közönség szeretete övezte eddigi karrierjét a funky-pop bandának.
Megjelent Katy Perry új albuma, a “TEENAGE DREAM” !
A 2008-as többszörös platinalemezes One Of The Boys album után – melyen olyan nemzetközi slágerek voltak, mint a “Hot N Cold”, a “Waking Up In Vegas” és a “I Kissed A Girl” – az idei év egyik legnagyobb izgalommal várt megjelenése a Teenage Dream.
A 2 évvel ezelőtti debütáló lemez után Katy Perry-t már senkinek sem kell bemutatni. A slágert slágerre halmozó világsztár második albumát a „California Gurls” című dal harangozta be, amely a nyár legdögösebb felvétele volt.
Plastic Beach, a Gorillaz visszatért!
Az album első kislemezes dala a Stylo (Mos Def és Bobby Womack közreműködésével), melyhez videoklip is készült Bruce Willis szereplésével!
Öt évvel a Demon Days megjelenése után, Murdoc Niccals és társai új lemezzel tértek vissza.
Murdoc (a csapat atyja és basszgitárosa)
DAVID GUETTA feat. Kid Cudi ” Memories”
A friss Grammy-győztes David Guetta március 15-én immáron legújjabb ’Memories’ című kislemezével tér vissza, melyet Kid Cudi-val közösen készített!
A ’Memories’-ban a előadó/DJ/producer/remixer Guetta tehetsége ötvöződik Kid Cudi egyedi hangjával egy újjabb elsöprő dance-pop slágert teremtve.
A dal David Guetta ’One Love’ című albumának- mely számos platina és arany lemez minősítést kapott-már sokadik kislemezes dala, ami nem csoda, hisz ha valaki, akkor Guetta mestere a slágergyártásnak. Legutóbbi albumán olyan sztárokkal együtt írt számok, mint Kelly Rowland, will.i.iam, Akon, Ne-Yo, valamint Chris Willis. A DJ már most több, mint egy millió albumot, és 6 millió kislemezt adott el világszerte.
Guetta jelenlegi sikersorozatának egyik fénypontja volt, mikor a Kelly Rowland-dal készített közös ’When Love Takes Over’ című daláért megkapta a Grammy-díjat a ’Legjobb nem-klasszikus remixelt felvétel”- kategóriában.
A Memories-hoz készült videoklip itt látható
via EMI Music Hungary
Tavasszal érkezik az új Röyksopp lemez!
Hosszú szünet után tavaly márciusban került a boltokba a Röyksopp Junior című lemeze. A norvég duó pihenőjét egy rendkívül termékeny időszak követi, hiszen az új nagylemez felvételeinek befejeztével turnézni indultak – melynek keretében hazánkban is óriási sikerrel léptek fel a Balaton Sound-on – és a zeneszerzési munkálatokat is folytatták. Az eredmény a ‘Senior’ névre keresztelt új album, amely idén tavasszal lát napvilágot. Eredetileg az előző év végére ígérték a korongot, de nem várt események miatt a megjelenés valószínűleg áprilisban várható. Az új lemez meghallgatásáig már csak néhány hetet kell várni, addig is a srácok elővettek néhány kiadatlan Röyksopp felvételt, amelyek ingyenesen elérhetők lesznek a rajongók számára. Az elkövetkező hónapokban újabb ritkaságok kerülnek fel a Röyksopp oldalára.
“Először is az instrumentális verzióját hallhatjátok a “Vision One” című számnak a Junior lemezről. Azért választottuk ezt a felvételt, mert tudomásunk szerint néhány rajongónk már kereste azt keverési/szerkesztési stb. célból. Egyszóval élvezzétek, készítsétek el a saját verziótokat, hadd legyünk büszkék rátok!” – Röyksopp.
Jelentkezz be és töltsd le a dalt innen:
http://royksopp.com/blog/members-area
A Junior lemez jelölést kapott a Norvég Spellemannprisen díjkiosztón a legjobb elektronikus lemez kategóriában. A díjátadó március 6-án kerül megrendezésre Oslóban.
via EMI Music Hungary
ÚJ ÉNEKESNŐVEL BŐVÜLT A BLUE NOTE REPERTOÁRJA!
HINDI ZAHRA DEBÜTÁLÜ ALBUMA 2010 JANUÁR 20-ÁN JELENIK MEG!
A harmincéves berber jazzénekesnő Marokkóban látta meg a napvilágot, édesapja a hadseregben szolgált, édesanyja pedig amellett, hogy a háztartást vezette, színházi szerepeket vállalt és énekelt. Több családtagja is zenész, így már gyerekkorától kulturálisan ingergazdag környezetben nevelkedett. A hagyományos berber zene mellett rengeteg rock’n’rollt, jazzt, bluest, soult és világzenét hallgatott. 18 évesen Párizsba költözött családjával, a nappalokat első munkahelyén,a Louvre-ban töltötte, míg éjszakénként dalokat írt.
www.myspace.com/zahrahindi
www.hindi-zahra.com
via EMI Music Hungary
Peter Gabriel – Scratch My Back
Többek között Radiohead, Neil Young, Arcade Fire, Lou Reed, Talking Heads és Bon Iver dalok átiratai
Peter Gabriel február 15-én jelenteti meg ‘Scratch My Back’ című albumát. A lemez annak a sorozatnak az első tagja, melyben Gabriel és más népszerű előadók egymás dalait dolgozzák fel.
A lemez elkészítésében a művész az alábbi közreműködőket hívta segítségül:
John Metcalfe – zeneszerző (ex Durutti Column)
Tchad Blake hangmérnök és producer (Suzanne Vega, Sheryl Crow)
Bob Ezrin – producer (Pink Floyd’s ‘The Wall’, Lou Reed’s ‘Berlin’)
Az album-a művész saját bevallása szerint- egy igazán személyes hangvételű lemez, melynek egyik érdekessége, hogy gitár és dob nem szerepel rajta…Az eltérő stílusú, kiváló dalokat felsorakoztató korongon Lou Reed The Power of the Heart című balladája mellett a nem mindennapi zenei utazásra invitáló Mirrorball az Elbow-tól és az Arcade Fire epikus My Body Is A Cage c. felvétele is megfér.
www.petergabriel.com
via EMI Music Hungary
VÁLOGATÁS 2010 GRAMMY NOMINEES
Megjelenés: 2010.január 20.
Hamarosan megjelenik a The Recording Academy® GRAMMY® Recordings vállalata és az EMI Music közös kiadványa, a 2010 GRAMMY® Nominees CD, mely az 52-ik GRAMMY Awards-jelöltek dalainak válogatásalbuma, a sikerszéria immáron tizenhatodik tagja.
A zeneipar egyik legkiemelkedőbb díjátadója, a Grammy Awards 2010-ben a Staples Centerben, Los Angelesben kerül megrendezésre január 31-én.
Idén 56 jelölést zsebeltek be az EMI művészei, melyek közül legtöbbet-szám szerint ötöt-David Guetta kapott. A Grammy-jelöltek legsikeresebb dalaiból áll ez a 20 számos válogatás,melyen a különböző műfajok legnépszerűbb előadóinak legemlékezetesebb 2009-es dalait vonultatja fel. A lemez bevételéből befolyó összeg egy része a The Recording Academy által alapított MusiCares® Foundation és a GRAMMY Foundation®, működését támogatja majd.
A The Recording Academy zenészek, producerek és egyéb zeneipari közreműködők szervezete, mely a zenének és a zenével foglalkozóknak kíván megfelelő körülményeket biztosítani , kiemelt igyelmet fordít a tehetséggondozásraannak érdekében, hogy a zene továbbra is a kultúra szerves részeként tovább fejlődhessen.
via EMI Music Hungary
EMI-os jelölések tömkelege az idei Grammy-díjátadón
A 2010-es Grammy-n 56 jelölést zsebelt be az EMI zenei család, melyek közül legtöbbet, szám szerint ötöt David Guetta kapott.
Az EMI új üdvöskéje, David Guetta világsikerét öt Grammy jelöléssel fokozza, az amerikai TV-közönséget pedig élő fellépésével villanyozza majd fel a díjátadón. A további jelölések is igazolják az EMI stílushatárok nélküli sikerességét: Keith Urban négy, Willie Nelson és az “Oh Happy Day” három, a következő előadók pedig két-két jelöléssel büszkélkedhetnek: Lady Antebellum, Trace Adkins, Coldplay, Depeche Mode, Heather Headley. Jelöléseket többek között a következő előadók is kaptak: Alice In Chains, The Beatles, Beastie Boys, Dierks Bentley, Rosanne Cash, Robert Glasper, Norah Jones, Greg Kurstin, Smokie Norful, Katy Perry, Pet Shop Boys, Sir Simon Rattle, Röyksopp.
Massive Attack – Heligoland
A Massive Attack nyilvánosságra hozta ötödik stúdióalbumának néhány részletét. A “Heligoland” című új lemez megjelenése 2010. február 8-ra tehető és olyan arcok vendégszerepelnek rajta, mint Damon Albarn, Hope Sandoval, Martina Topley-Bird, Guy Garvey és Tunde Adebimpe. A jól bevált partner, Horace Andy is visszatér a Massive Attack alapító tagjai, Robert Del Naja és Grant Marshall mellé. Damon ezen felül basszusgitár (“Flat of the blade”) -és billentyű (“Splitting the atom”) játékával is közreműködik a lemezen, míg a Portisheadből jól ismert Adrian Utley a “Saturday come slow” című számban gitározik. A zenekar néhány szám erejéig a DFA-s Tim Goldsworthy-vel is összedolgozott. Az album letaglózó borítója Robert Del Naja nevéhez fűződik.
Az elmúlt három évben Robert Del Naja jópár filmhez és dokumentumfilmhez készített zenét, mint például a “Trouble in the water” a “44 inch chest”, az “In prison my whole life”, illetve a “Gomorra”. Legutóbbiért David Di Donatello díjat is kapott a legjobb dal kategóriában.
Idén a zenekart is kitüntették: az Ivor Novello Awards-on elismerték munkásságukat az “Outsanding Contribution to British Music” díjjal.
Hooligans – Live In PeCsa
Akik jelen voltak, nem felejtik soha, akik igazoltan vagy igazolatlanul hiányoztak, most átélhetik a Hooligans együttes június 13-i fergeteges koncertjét, amit a budapesti Petőfi Csarnok színpadán adtak a fiúk, hiszen a koncert megjelent DVD-n és CD-n. A zenekar első DVD-je olyan különleges válogatás az életműből, amelynek darabjai a karrier legfontosabb alkotásainak gyűjteménye.
A kitűnő koncert-DVD mellé mindenki egy CD-t is kap ajándékba, a koncert legforróbb dalaival.
DVD tracklista:
Intro, Királylány, Ringass el, Legyen valami, Van az úgy, Szabadon, Éltem, voltam, Ha sírni látsz, A zene nem eladó, Emlékül, Játszom, Minden út, Nőben a boldogság, Egyetlen, Nincs két életem, Szex és kávé, Menj tovább, Várok rád, Eljátszott gyémánt, Outro, Poker Face, Félember, Hotel Mámor.
CD tracklista:
Intro, Királylány, Volt és lesz, Ringass el, Legyen valami, Van az úgy, Szabadon, Éltem, voltam, Ha sírni látsz, Emlékül, Játszom, Minden út, Nőben a boldogság, Egyetlen, Szex és kávé, Menj tovább, Eljátszott gyémánt, Poker Face, Félember, Hotel Mámor.
Mobilmánia – Koncert DVD + ajándék CD
A Mobilmánia nagyszabású 2009. április 30-i koncertjének felvétele jelent meg most DVD-n, amelyhez ajándék CD-vel is kedveskedik a zenekar a rajongóknak. A Petőfi Csarnokban rögzített koncerten Zeffer András és a Rockband pezsdítette fel a közönséget, majd egy óriási Mobilmánia show szem- és fültanúi lehettek a jelenlévő rajongók és most a DVD tulajdonosai. A P.Mobil egykori dobosai: Németh Gábor, Herpai Sándor, Döme Dezső és Pálmai Zoltán néhány számban mind a négyen együtt doboltak, vendégszerepelt az Echo Quartet vonósnégyes és a közelmúltban elhunyt legendás énekes, Tunyogi Péter lánya, Tunyogi Bernadett is. A DVD mellett audio CD-n hallhatók a Mobilmánia koncertjének legizgalmasabb dalai.
Celtic Woman
A többszörös platinalemezes ír szenzáció, a Celtic Woman ugyan hazánkban még kevésbé ismert, a világ már régen felfigyelt rá. Öt gyönyörű nő a kelta zenei világot elegyíti éteri muzsikával, illetve modern számok feldolgozásával egyaránt, melynek eredménye egy olyan katarktikus világzenei show, melyre világszerte millióan kíváncsiak.
Utazásuk 2005-ben indult, amióta több, mint három millió példányt adtak el CD illetve DVD kiadványaikból világszerte, számos arany- és platina-minősítést bezsebelve.
A jelenleg négy (korábban öt) énekesből, és egy nagyszerű hegedűsből álló Celtic Woman ugyanolyan könnyedséggel nyúl mítikus népdalokhoz, és ismert énekekhez, mint az elmúlt évtizedek zseniális szerzeményeihez, mint például Enya, vagy Sting dalai. A jelenlegi felállásban Chloë, Lynn, Lisa, és Alex meseszép énekhangját Máiréad üde hegedűjátéka teszi teljessé. Előadásaikat misztikus díszletek, elegancia, mesébe illő megvilágítás és fényjáték jellemzi, dalaikat pedig nagyzenekari kísérettel keltik életre.
Katy Perry új dala az MTV honlapján debütált
Az “MTV Unplugged” legújabb alakja a Grammy-jelölt énekes—dalszerző szupersztár, Katy Perry, kinek korábban meg nem jelent Brick By Brick című dala az MTV.com és MTVMusic.com oldalon a tegnapi napon debütált.
Katy akusztikus fellépésének repertoárjában a többszörös platinalemezes One of The Boys című albumának sikerdalai-mint 2009 megaslágere az “I Kissed A Girl”, valamint a “Waking Up In Vegas”- is szerepelnek. Emellett nem hiányozhat a nem kevésbé népszerű “Thinking Of You”, valamint a Fountains of Wayne “Hackensack” című dalának izgalmas feldolgozása sem.
Az előadás egyik fénypontja a még ki nem adott Brick By Brick című nóta, de egyéb meglepetésekre is számíthat a közönség..
A digitális premiert egy limitált kiadású CD+DVD megjelenése is követi november 17-én az EMI gondozásában.
A Grammy-díjas MTV Unplugged “szériában” többek között olyan legendás zenészek vettek részt, mint a Nirvana, Jay-Z, The Cure, Shakira és a Duran Duran.
Az új dalt itt tudjátok meghallgatni.
A többszörös platinalemezes Snoop Dogg “Malice N Wonderland” című új albuma december 8-án lát napvilágot!
Snoop Dogg december 8-án jelenteti meg 10. szóló albumát “Malice N Wonderland” címmel, melynek első hivatalos kislemezes dala a Snoop Dogg featuring-The Dream: “Gangsta Luv”. A fülbemászó szám producere Tricky és a The Dream volt, a hozzá készült dögös videoklipet pedig Paul Hunter rendezte. A mozgalmas, vibráló videóban egy Cadillac-kel száguldanak végig olyan helyszíneken, ahova autóval alapvetően nem lehetne bejutni… DJ pultba, női öltözőbe, s egyéb váratlan helyszínekre… Dream a sofőr, míg Snoop a hátsó ülésen bombázó nőkkel körülvéve hozza a rosszfiút…
A Priority Records /EMI kultikus hip-hop részlege/ kreatív igazgatójaként is remekül helytálló Snoop új albumán olyan arcok működtek közre, mint Teddy Riley, Pharell, Lil Jon, a művészek közül pedig a The Dream, R Kelly, Brandy, Jazmine Sullivan és a Soulja Boy is szerepel az albumon. A lemezen található 12 dal első fele “Malice”-ről szól , sötét , gengsztervilágba kalauzol minket , míg másik része a “Wonderland” betekintést ad Snoop könnyedebb, mókázós oldalába.
“Ez az első megjelenésem, amióta a Priority Records kreatív igazgatója lettem, és művészeti vezetőként és előadóként is elmondhatom, hogy remek érzés, egy ilyen ütős kislemezes dallal és albummal ünnepelni ezt.“ Snoop Dogg
via EMI Music Hungary
REPUBLIC – ARANYALBUM 2.
Republic – Aranyalbum 2.: egy évtized dalokban!
Egy legendás együttes, amelynek nemcsak jelene, történelme is van. A Republic második évtizedét felölelő aranyalbum november elején jelenik meg az EMI gondozásában. A dupla lemez az elmúlt tíz évet (2000-2010) foglalja össze: negyven hamisítatlan Republic dal a húsz éves zenekartól. A második korongon egy eddig kiadatlan ajándék szerzemény is található, az Emberlelkű földeken, amely az MTV Magyarország Története című sorozatának a főcímzenéje.
via EMI Music Hungary
„Rabbit Williams”

Robbie Williams nyúljelmezben feszít legújabb klipjében, a „You Know Me”-ben
Robbie Williams, az egyik legsikeresebb európai énekes idei lemezével három éves hallgatás után nemcsak hogy visszatért, egyenesen letarolja a zenepiacot. Visszatérő albuma, a „Reality killed the videostar” első klipje, a „Bodies” óriási sikere után gyors ütemben érkezett fergeteges, új videója, a „You Know Me”.
A második kislemez képi világa az Alice Csodaországban Nyúl Urát idézi, akit Robbie alakít személyesen nyúljelmezben, óriási fülekkel, elegáns brit lovaglóruhával kiegészítve. Az énekes hozza régi, szeretett formáját: bohóckodik, színészkedik, karaktere pedig egyszerre vicces és szerethető. A klipből nem hiányoznak a rejtett humoros elemek, mint az éneklő békák, vagy káposzták, illetve a gyönyörű nyuszilányok sem.
Réparágcsáló Robbie megengedhetett magának néhány év pihenést, hiszen karrierjének nagyjából első évtizedében megállíthatatlan hurrikánként tombolt, melyet statisztikái is bizonyítanak. Eddig megjelent albumai több, mint 55 millió példányban keltek el, rekord mennyiségű – egész pontosan 15 – brit díjat gyűjtött be, Knebworthben tartott három estés koncertjére pedig hihetetlen mennyiségű, 375 ezer ember volt kíváncsi, sőt ő tartja az egy nap alatt eladott legtöbb koncertjegy rekordot is: 2006-os Close Encounters turnéjára összesen 1,6 millió jegy ment el az első napon.
A „Reality killed the videostar” minden bizonnyal új magasságokba repíti az angol énekest, akinek lemeze, mely egyszerre érett és slágeres, mindenki számára tartogat meglepetéseket.
A klipet nézd meg itt
via EMI Music Hungary
ENIGMA – THE PLATINUM COLLECTION
A 21. század második évtizedének hajnala egy olyan emblematikus zenei jelenség huszadik évfordulóját hozza el, amely mindig is meghaladta saját korát; Michael Cretu legsikeresebb projektje, az ENIGMA két évtizedes lett. A román születésű producer sosem félt felfedezetlen területekre törni zenei kreációival, experimentális víziói olyan dalokban és lemezekben összpontosultak, amik munkásságát figyelemre méltó eladási adatokkal is meghálálták. 50 millió eladott lemeze, több, mint száz arany- és platina minősítéssel, illetve 50 első pozícióval különböző nemzetközi slágerlistákon magukért beszélnek, mégsem mondanak el mindent arról az érzelmi hatásról, melyet az ENIGMA okozott világszerte.
A “ The Platinum Collection” CD trilógia nemcsak Cretu sikerességét összegzi, de lenyűgözően átfogó képet is mutat kreativitásának eredményéről. Az első lemez, a “The Greatest Hits” a legsikeresebb dalok kronologikus gyűjteménye, mindegyikük egy-egy prototípusa az ethno, elektronikus, és klasszikus zene keverékének, mítikus pop szinfóniákká alakulva. Énekes főhősei között olyan emlékezetes előadókat találunk, mint Ruth-Ann, Andru Donalds, vagy a gregorián kórus. A 12 számos “The Remix Collection” bizonyítja, hogy még a klub szcénába is beleillik az ENIGMA zenéje. Oylan örökzöldeket, vonultat fel,mint a “Mea Culpa”, vagy a “Princess Of Lust”, illetve napjaink szerzeményeit, mint a “Voyageur”, vagy a “Dreaming of Andromeda” remix-virtuózok feldolgozásában.
Valószínűleg mégis a válogatás harmadik korongja fogja a rajongókat legjobban felvillanyozni, mely a “The Lost Ones”, azaz „az eltűntek“ nevet kapta. Ez a CD soha nem tapasztalt betekintést nyújt az ENIGMA kreatív hanglaborjába. „Minden egy kísérlettel, és egy hibával kezdődik.“ – magyarázta Michael Cretu. „Néha egy hang, aztán egy dallam, egy harmónia, vagy egy hangulat. A “The Lost Ones” az én módszeremet mutatja, ahogyan olvasztótégelyemben a rendezetlen, naív, és gondtalan zenei ötletek hangszeres jegyzetekké fejlődnek.”
via EMI Music Hungary
Norah Jones új videója életre hívta minden idők legbájosabb kalózát
A többszörös Grammy-díjas énekesnőnek november 16-án jelenik meg a The Fall című, sorban negyedik stúdiólemeze, melynek első klipes dala, a Chasing Pirates, varázslatos világba vezet. A videót az a Rich Lee jegyzi, aki korábban dolgozott mindhárom Karib-tenger kalózai filmen. Napjaink leghíresebb kalózfilmjének frenetikus karakterét Johnny Depp alakította, akiről Norah egy „Johnny forever” áltetoválás erejéig meg is emlékezett.
A videóban Norah Jones, napjaink egyik legelbűvölőbb énekese kalózjelmezt ölt, kardozik egy maketthajó fedélzetén, illetve elkormányoz egy kalózhajó-épületet is Manhattan betontengerében. Eddigi klipjeihez hasonlóan a Chasing Pirates is hangulatos, szeretni való atmoszférát teremt, melyből sugárzik Norah szépsége, és tökéletesen passzol igényes, jazz-pop zenéjéhez, és lágy hangjához.
A csapat felvételt készített a videó munkálatairól, mely által most mindenki betekinthet a kulisszák mögé, és további érdekes részletek, kincsek után kutathat.
via Emi Music Hungary
Robbie Williams fellép a 2010-es BRIT Awards díjátadón, melyet a Master Card támogat!
Az énekes az “Outstanding Contribution To Music” kitüntetésben is részesül!
Robbie Williams nyerte eddig a legtöbb Brit díjat, 2010. február 16-án a 30-ik Brit Awards-on pedig a legfényesebb trófeát is hazaviheti majd. Az eseményre egy szenzációs fellépéssel készül, hogy lenyűgözze úgy a Londoni Earls Court látogatóit, mint a ITV1 TV előtt ülőket.
Ged Doherty, a Brit Bizottság Elnöke így nyilatkozott: “Robbie az egyik legkiemelkedőbb művész és előadó a generációjában. Nagyon izgalmas, hogy a 30-adik Brit díjátadón “Outstanding Contribution To Music” kitüntetésben részesül, amely egyfajta életműdíj.
Robbie Willams első fellépése 1989-ben a Take That tagjaként volt ,s az eltelt 20 év alatt szinte folytonosan a toplisták élét ostromolta. Szóló karrierje során eladási rekordokat döntött meg az Egyesült Királyságban, s ő büszkélkedhet a legtöbb brit zenei díjjal is, összesen 11-el. Számos toplista első helyezett kislemezes dala volt, többek között az Angels’, a ‘She’s The One’,a ‘Rock DJ’ és a ‘Something Stupid. Emellett világszerte több, mint 55 millió albumeladással büszkélkedhet.
Robbie Williams látványos visszatérését a rivaldafénybe sikeres új kislemezének a “Bodies”-nak is köszönheti, amely a november 9-én megjelenő, sorban nyolcadik stúdioalbumának a “Reality Killed The Video Star”-nak az első kislemezes dala.
A 2010-es Brit Awards büszke arra, hogy Robbie Williams ismét fellép a színpadán. 2005-ben egyik legnagyobb slágerét az “Angels”-t élőben adta elő ugyanezen a színpadon Joss Stone oldalán, míg 1998-ban Tom Jones-szal énekelt duettet ugyanitt.
A Britt djíátadó a MasterCard támogatásával 2010. február 16-án az Earls Cour Arena-ban kerül megrendezésre.



küldés...
