Posts Tagged ‘emi’
Hooligans 15 éves jubileumi koncert!
Talán Tóth Tibi és Kiss Endi sem gondolták volna az általános iskola padjaiban, hogy sok évvel később az ország egyik legnépszerűbb zenekarának alapító tagjaként fennállásuk tizenötödik évét a Papp László Budapest Sportarénában ünneplik majd! Mégis.
Tóth Tibi, Kiss Endi, Ördög Csipa Tibor és Késmárki Zsolt számára a nagy eseményre való felkészülés természetesen nem a próbákkal kezdődik majd, annál is inkább, mert a fiúk folyamatosan „edzésben” vannak, hiszen mint az előző években mindig, idén is rengeteg koncertjük van. Az évforduló miatt azonban ez az év mégis más lesz, mint az előzőek.
OKTÓBER ELEJÉN JELENIK MEG A JANE’S ADDICTION ÚJ ALBUMA, A ‘THE GREAT ESCAPE ARTIST’
Az album aktuális single-je az “IRRESISTIBLE FORCE”
Az alternatív rock úttörői, a JANE’S ADDICTION augusztus 2-án kiadott maxija, az “Irresistible Force” után THE GREAT ESCAPE ARTIST címen hamarosan megjelenteti új albumát a Capitol Record gondozásában. Perry Farrell, Dave Navarro és Stephen Perkins munkáját dicsérő új lemez mintegy nyolc év után jelenik meg október elején.
Az első single, az ‘Irresistible Force’ egy hullámzó, szeszélyes, mondhatni epikus szerzemény lett. Az új anyag része lesz az ‘End To The Lies’ című dal is, mely elő-maxiként már áprilisban ingyenesen letölthető volt a rajongók számára.
Időutazás a Zanzibarral!
Gyermekkori önmagunkhoz kalauzol vissza minket a Zanzibar legújabb, “Március
végétől” című klipje!
A Zanzibar ismét hozta a formáját: “Ádám keresi Évát” című albumukról ugyanis a megegyező című első single sikerét követően, a másodikként kiadott “Március végétől” is rádiós sláger lett. Mindeközben nyakig merültek a nyári koncert és fesztiválszezonba; Sidiéknél megérkezett a várva-várt baba, a kis Kendra; és megálljt nem ismerve még legújabb, sorban a második klipjüket is leforgatták az év elején megjelent lemezükhöz.
OKTÓBER 24-ÉN JELENIK MEG AZ ÚJ COLDPLAY ALBUM!
A Coldplay ötödik stúdióalbuma, a Mylo Xyloto (ejtsd: my-lo zy-letoe) október 24-én jön ki a Parlophone Records-nál. A Markus Dravs, Daniel Green, Rik Simpson és egy hozzáadott dal erejéig Brian Eno produceri munkáját dícsérő új album a 36 országban (köztük az USA és az Egyesült Királyság) No. 1 helyezést elért 2008-as ‘Viva La Vida’-t követi.
A GRAMMY-DÍJAS DAVID GUETTA ÚJ ALBUMÁVAL ZÁRJA LE A NYARAT!
David Guetta ‘Nothing But The Beat’ című új lemeze augusztus 29-én jelenik meg!
A világslágereiről ismert David Guetta legutóbb Flo-Rida és Nicki Minaj közreműködésével készült “Where Them Girls At” és Taio Cruz és Ludacris-szal felvett “Little Bad Girl” számokkal került fel ismét a slágerlisták tetejére. Ezek a szerzemények már a sztár dj / producer ötödik stúdióalbumának előfutárai voltak, melynek kiadása méltó lezárása az idei nyárnak.
F*** ME I’M FAMOUS BY CATHY & DAVID GUETTA IBIZA MIX 2011
David Guetta legjújabb mixlemezét a világhírű ibizai partisorozatához készítette, melyet hagyományosan idén nyáron is a Pacha-ban tartanak május 26-tól egészen szeptember 29-ig minden csütörtökön
A világ egyik legsikeresebb dj és producer géniusza, David Guetta összeállította új mixalbumát, a ‘F*** Me I’M Famouse’-t, hogy azok a rajongók se maradjanak hoppon, akiknek nem sikerült eljutniuk idén az egzotikus elektro-house zenéket fémjelző rendezvénysorozatra. A lemez CD-n és digitálisan jelent meg, és mi sem természetesebb, mint hogy a nyár tizenöt legforróbb klubslágerét tartalmazza, nem feledve a saját sikerszámokat sem.
Fernando Saunders „Plant a Seed” című albumához egy zseniális gyurma animációs klip készült!
A Megasztár tehetségkutatóból ismert Kállay-Saunders András apukája, Fernando Saunders világhírű basszusgitáros, zeneszerző és énekes. Pályafutása során és legutóbbi albumán is olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Lou Reed, Suzanne Vega vagy Marianne Faithful… Szólókarierjének legutóbbi gyümölcse, a „Plant a Seed” című lemez – amely nemrégiben hazánkban is megjelent az EMI gondozásában – remek betekintést ad gitárzenéjének magávalragadó világába.
Az album megegyező című dalához egy lenyűgöző hangulatú gyurma animációs klip készült Cochinaire Guillaume rendezésében. A videó több hónapos munkát igényelt, de a végeredmény alapján azt mondhatjuk, hogy megérte a sok fáradozást és gyurmahajlítgatást. A klip nem csak szórakoztató és látványos, de egyben az emberré válás szimbolikus és megrendítő története.
További információ: http://www.fernandosaunders.com/index2.htm
via EMI
MOBY – Lie Down in Darkness
Új maxi megjelenés augusztus 15-én
Augusztus 15-én megjelenik Moby Lie Down In Darkness című kislemeze. A single a legújabb stúdióalbumáról a Destroyed-ról készült, ami Moby saját kiadója, a Little Idiot gondozásában látott napvilágot. A Lie Down in Darkness egy fájdalmasan érzelmes szám, fenséges melankóliával és szimfonikus pompával.
A Lie Down In Darknes címét William Styron azonos című, sejtelmesen sötét novellájából kölcsönözte. A dalt kísérő remixcsomagot csak letölthető formátumban bocsájtják ki. A teljes remix kiadás az eredeti album verzió mellett egy sor újragondolt remixet tartalmaz többek között olyan neves dj-ktől, mint Photek, Michael Mayer és Paul Van Dyke.
Peggy Lee album
Az énekesnőként és színésznőként is elismert Peggy Lee 91. születésnapjára digitálisan is megjelent a Capitol/EMI kiadóhoz tartozó 22 klasszikus Peggy Lee album
A legendás művésznő 91. születésnapján, május 26-án először jelent meg digitálisan a Capitol/EMI kiadó Peggy Lee katalógusa, köztük olyan címekkel, amelyek már nem voltak megvásárolhatóak. Az albumok a legnagyobb digitális zeneáruházakban már elérhetőek.
Daloljunk együtt Micimackóval és a Százholdas pagony kedves lakóival!
A gyerek és felnőttek egyik kedvenc figurája, Micimackó július 7-től ismét visszatér a mozivászonra. Ezen a napon a film zenéje is megjelenik CD-n, melyen a dalokat kedvelt hazai művészek előadásában hallgathatjuk meg. A film és a hozzá kapcsolódó album egyaránt nagy kalandnak ígérkezik az egész család számára! A betétdalt, „Az én világom” című számot hazánk egyik legsikeresebb énekesnője, Zséda énekelte fel, aki mellesleg maga is anyuka.
Új David Guetta album jelenik meg a nyár végén
A világslágereiről ismert David Guetta nemrégiben jelentette meg legújabb single-jét, a “Where Them Girls At” című szerzeményt, ami Flo-Rida és Nicki Minaj közreműködésével készült. Ez a dal már a sztár dj / producer ötödik stúdióalbumának előfutára, amely a tervek szerint nyár végén fog a boltokba kerülni. Az új lemez ismét elképesztő sztárparádét vonultat fel olyan együttműködőkkel, mint Flo-Rida, Nicki Minaj, Taio Cruz, Ludacris, will.i.am, Akon és további előadók, akiket egyelőre még nem jelentettek be.
Pirates of the Caribbean 4 filmzene
A Karib tenger kalózai 4 – Ismeretlen vizeken című mozifilm premierjét követően jelenik meg a filmzenei album, amely ezúttal is Jack Sparrow kapitány elképesztő kalandjait követi. A „Pirates of the Caribbean On Stranger Tides” című lemez hanganyagát a korábbi részekhez hasonlóan az Oscar-, Grammy- és Arany Glóbusz-díjas Hans Zimmer komponálta Rodrigo y Gabriela énekhangjára.
BEASTIE BOYS HOT SAUCE COMMITTEE PART TWO
A nagy visszatérés! A 2007-ben Grammy nyertes, instrumentális “The Mix-Up” című lemez után 2 év csúszással végre megérkezett a legújabb Beastie Boys anyag. Az amerikai hip-hop banda nyolcadik albuma az EMI csoporthoz tartozó Capitol Records-nál jelent meg május 3-án. Ezzel persze nem fejeződött be a munka, hiszen a “Hot Sauce Committee” első részén még mindig dolgoznak a srácok, de addig is kézbe vehetjük a 16 számos második részt. A dalok hozzák a megszokott hip-hop szövegeléssel megspékelt zenei stíluskavalkádot. A Mike “Mike D” Diamond, Adam “Ad Rock” Horovitz és Adam “MCA” Yauch produceri munkájának köszönhető lemezt Philippe Zdar mixelte.
via EMI
Katy Perry uralja a slágerlistákat!
Katy Perry “Teenage Dream” című albuma a Billboard Pop Song chart 18 éves történelme alatt midösszesen a harmadik olyan album, amely négy No 1. slágert is kitermelt, azzal hogy a legutóbbi maxi, az “E.T.” featuring Kanye West is végül az első helyre emelkedett.
http://www.billboard.com/#/charts/pop-songs
A másik két korábbi album, amely hasonló eredményt ért el: Justin Timberlake “FutureSex/LoveSounds” (2006-07) lemeze, a “SexyBack”, a “My Love” featuring T.I., a “What Goes Around…Comes Around” és a “Summer Love” című slágerekkel, valamint Lady Gaga “The Fame” (2009) című albuma volt, a “Just Dance” featuring Colby O’Donis, a “Poker Face”, a “LoveGame” és a “Paparazzi” című szerzeményeknek köszönhetően.
15 éves a Hooligans zenekar!
A tizenötödik jubileumát ünneplő HOOLIGANS zenekar új honlappal, új videóklippel, válogatáslemezzel és dokumentumregénnyel készül az évfordulóra. A májusban induló országos turnén, valamint a december 11-i ünnepi koncerten az elmúlt másfél évtized legnagyobb slágereiből válogatnak majd. Születésnapi meglepetésként az extravagáns ékszereiről ismert THOMAS SABO első hazai nagykövetének a HOOLIGANS zenekart választotta.
“DESTROYED” címen vadonatúj moby lemez és egy fotóalbum jelenik meg május 16-án!
Május 16-án lát napvilágot moby új lemeze, a Destroyed és ezzel egy időben egy fotóalbum is, amely saját alkotásait tartalmazza. A művész kiadójánál, a Little Idiot-nál megjelenő Destroyed című album CD-n, bakeliten és digitális formátumokban lesz elérhető. A lemez a szintén Destroyed címen megjelenő fotókönyvhöz csomagolva is megvásárolható lesz. A Damiani által kiadott könyv keménykötésű változata 128 oldalas és 55 fotót tartalmaz, amit személyesen moby készített a világ különböző tájain. A 9. stúdióalbumának születését egy ingyenes digitális EP megjelenéssel koronázza meg (a www.moby.com oldalon), ami 3 dalt tartalmaz az új lemez anyagából, ráadásként egy moby rendezte rövid filmtrilógia is felkerül a honlapra.
Gáspár Laci – Apróság
A kétszeres apuka, Gáspár Laci decemberben megjelent, ötödik, „Nélküled semmi nem vagyok” című nagylemezén már dedikált egy dalt a
nemsokára világra jövő kisfiának. Laci az album stúdiómunkái alatt tudta meg, hogy egy új taggal bővül a család. Így természetes, hogy szinte varázsütésre megszületett egy újabb dal is a készülő lemezre, amit az érkező csöppséghez írt.
“Már javában folyt az album felvétele, amikor megtudtam, hogy fiam fog születni.
Moby legújabb maxija, a “The Day” május 9-én jelenik meg!
A május 9-én megjelenő “The Day” Moby legújabb stúdióalbumának első kislemeze, amely saját labeljénél, a Little Idiot-nál lát majd napvilágot május 16-án ’Destroyed’ címen.
A single albumverziójával együtt elérhetőek lesznek a remixek is: Lifelike, Basto, Gesaffelstein, Eddie Thoneick és Funkerman átiratai.
“‘The Day-t egy spanyolországi hotelszobában írtam hajnalban egy álmatlan éjszakát követően. Ez egy gyönyörű hotelszoba volt, gyönyörű, sőt mi több tökéletes! Körülbelül reggel hat vagy hét óra volt. Akusztikus gitáron írtam meg ezt a dalt és a telefonomra rögzítettem, majd hazavittem és újra felvettem egy régi ütött-kopott elektronikával a stúdiómban.” – moby
Új Hooligans klip velős mondanivalóval és új Hooligans honlap kibővített multimédiás tartalommal!
A 15. évi jubileumát ünneplő zenekar minden eddiginél nagyobb lendülettel vetette bele magát a megújulásba. Elindult a banda új hivatalos weboldala, a http://hooligansweb.hu/, amely teljes mértékben korszerű és megfelel az igényeknek. – Az új oldalunk valójában egy Hooligans újság, rádió, tv és közösségi oldalakkal is összekapcsolt website egyben. Egy olyan multimédiás felület, ahol minden képi és audió ’vagyonunk’ fent van, megosztva mindenkivel, aki szeret miket. – fűzi hozzá Csipa, a csapat énekese.
EMI-os előadók és dalszerzők fogtak össze Japánért!
Exkluzív jótékonysági aukciót szerveznek a katasztrófa áldozatait támogató Japán Vöröskereszt számára az ebay.com/EMIfamily4Japan oldalon.
Az EMI nemzetközi kiadóhoz tartozó művészek és szerzők egy egyedülálló világszintű aukcióval támogatják a Vöröskeresztet a múlt hónapban Japánban történt földrengés és a cunami áldozatainak megsegítésére. Az eBay-en keresztül lebonyolított jótékonysági aukció során olyan világhírű művészek személyes tárgyait és relikviáit kiáltják ki, mint a Coldplay, Norah Jones, Katy Perry, a Gorillaz, az Iron Maiden, Jane Birkin, a Beach Boys, David Guetta, Michael Franti, Lady Antebellum, a The Chemical Brothers, a Depeche Mode, a Celtic Woman, a 30 Seconds To Mars, Rosanne Cash, a Daft Punk, Herbert Grönemeyer, Angela Gheorghiu, Keith Urban, a Good Charlotte és a The Beatles. Az összegyűjtött pénz a Japán Vöröskereszt Alapítványon keresztül fog eljutni a földrengés és a cunami áldozataihoz annak folyamatos támogatásnak a részeként, amit közvetlenül az érintett lakosság kap meg felépülés időszakában. Az EMI Csoport egy millió euróban rögzítette a jótékonysági alapot.
KATY PERRY ÚJ VIDEÓKLIPJE SCI-FI FILMEKET IDÉZ
Katy Perry (featuring Kanye West) “E:T:” című dalához egyenesen az űrből érkezett meg a videóklip. A zenés sci-fi eposz Floria Sigismondi fimrendező munkáját dicséri, aki többek között David Bowie-val, Björk-kel, Marilyn Manson-nal dolgozott együtt és nemrégiben a kritikusok által üdvözölt The Runaways című filmmel rukkolt elő.
Katy Perry “Teenage Dream” albuma több mint hat éve az első, ami négy No. 1 slágert produkált a Billboard Hot 100-as listáján! (http://www.billboard.com/news/katy-perry-s-e-t-rockets-to-no-1-on-hot-1005100882.story#/news/katy-perry-s-e-t-rockets-to-no-1-on-hot-1005100882.story)
Simply Red – “Farewell – Live In Concert At Sydney Opera House”
Való igaz, hogy a Simply Red karrierje mesekönyvbe illő, és nem csak azért, mert a debütáló albumuk 1985-ben jelent meg „Picture Book” címmel. A zenekar, melyet Mick Hucknal énekes keltett életre Manchester-ben, többé-kevésbé mindent elért, amit a pop-zenében el lehet érni. Slágereiket az egész világon ismerik, több mint 30 top 40-es angol listás számuk van, és világszerte több mint 50 millió eladott lemezzel büszkélkedhetnek. 2010-ben Mick Hucknal lerántotta az utolsó leplet a Simply Red-ről. A zenekar 2010 decemberében búcsúkoncertet adott a londoni O2 Arénában, mely koncertet élőben közvetítették a világ számos mozitermében. Május 16-án megjelenik a “Farewell – Live In Concert At Sydney Opera House” címre kersztelt dokumentumfilm az EMI-nál, melyet a brit banda világkörüli turnéján vettek fel. Ez a látványos búcsúkoncert – a rajongók nagy örömére – az összes létező formátumban kapható lesz (CD,CD/DVD, DVD, Blu-ray). A DVD és a Blu-ray a koncert mellett egy exkluzív riportot is tartalmaz Mick Hucknel-lel.
Katy Perry ’California Gurls’ című dala fogyott digitálisan a legtöbbet 2010-ben
Az énekesnő új slágere, a ‘Firework’ már 4 hete a Billboard lista élén szerepel, miközben a Grammy-jelölt ‘Teenage dream’ albumról a 4. dal, az ‘E.T.’ jelenik meg hamarosan
Katy vendégszerepelni fog a nagysikerű ‘Így jártam anyátokkal’ című sorozatban
A Soundscan szerint Katy Perry és Snoop Dogg közös dala, a ’California Gurls’ az elmúlt nyár legnagyobb slágereként a legtöbbet letöltött dal lett 2010-ben. Amerikában 4.398.212, világszerte pedig 8 millió letöltéssel büszkélkedhet a szerzemény.
Nemrégiben bejelentették az idei év Grammy-jelöltjeit, melyek között a ‘Teenage Dream’ az ‘Az év legjobb albuma’, a ’California Gurls’ pedig a ‘Legjobb vokál közreműködés pop kategóriában’ címért verseng. Ezzel a dallal igazán nagyot durrant Katy második albuma, hiszen 6 hétig vezette a Billboard Hot 100 lista első helyét.
Vadiúj albummal tér vissza a Roxette: ”Charm School”!
Február 11-én megjelenik az az album, amit már legszebb álmainkban sem reméltünk. A 70 millió albumot eladott világhírű svéd csapat – 10 évvel legutóbbi lemezük (“Room Service”) megjelenése után – ismét visszatér a rivaldafénybe.
Nem is akárhogyan: egy vadonatúj albummal, a ”Charm School”-lal, melyen 12 dalt hallhatunk, melyek stílusát legjobban úgy lehet leírni “naprakésszé tett klasszikus Roxette”, az erőtől kirobbanó ”Way Out”-tól egészen a keserédes záródalig, a ”Sitting On Top Of The World”-ig.
Bejelentették a következő Grammy-díjátó jelöltjeit


Bejelentették a következő Grammy-díjátó jelöltjeit, köztük az EMI lemezkiadó számos művészét érte a megtiszteltetés, hogy az adott kategória győzelméért indulhat.
A zeneipar legrangosabb eseménye a Grammy-díjátadó, melyet 53. alkalommal Los Angelesben 2011. február 13-án rendeznek meg.
Az EMI lemezkiadó büszkén jelenti be, hogy művészei összesen 46 jelölést kaptak.
A többszörös Grammy-díjas Norah Jones ismét jelölést kapott a legnagyobb presztizzsel bíró díjra. A tavalyi év végén megjelent ’The fall’ című stúdióalbumról, mely már a negyedik sorlemez, a ’Chasing Pirates’ dallal versenyez a ’Best Female Pop Vocal Performance’ kategóriában.
Két év után megérkezett az új Hooligans lemez, a ‘8-szemközt’!
Két év várakozás után végre megjelent a legújabb Hooligans lemez! Mindeközben természetesen nem tétlenkedett a csapat, hiszen a tavalyi év végén egy koncertalbum kiadásával kedveskedett a rajongóiknak. Az új lemezen a zenekar hozza a tőle megszokott hangzás és szövegvilágot, amit jól tükröz a nyár slágere, az Illúzió is, mely egyértelműen tarolt a rádiós és televíziós játszási listákon. A szerzeményhez formabontó klip készült digitális technikával, mely – a nóta címéhez méltóan – a fantázia világába kalauzolta a nézőket. A lemezhez tartozó második maxi, a Menj, ha menni muszáj egy gyönyörű, lírikus dal, ami jól passzol az ünnepi hangulathoz.
Megjelent United: Best of 1999-2010
Az 1999-ben alakult United zenekart annak idején a közös zenei ízlés és gondolkodásmód hozta össze. Az alapvetően funk zenén nevelkedett, profi zenészekből álló banda egysége azóta se csorbult, és bár napjainkra Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává vált, ugyanúgy az igényes, lendületes zene iránti szenvedély tartja őket össze. Négy megjelent album (Az első…, A Nap felé, Keserű méz, Graffiti) egy koncert DVD (Unplugged Koncert) és egy digitálisan megjelent lemez (www.united.hu), számos szakmai díj, és legfőképpen a közönség szeretete övezte eddigi karrierjét a funky-pop bandának.
Megjelent Tóth Vera új albuma!
Tóth Vera kivételes tehetségéhez és hangi adottságaihoz méltó album született. A ZENE KELL NEKEM egy igazi díva lemeze, nagyívű dallamokkal, melyek a lélek magasságit és mélységeit is bejárják. Nagyon régen nem hallhattunk olyan zenei anyagot, melynek ilyen magávalragadó dallamvilága van, amelyet jól kiemel az élő nagyzenekari hangszerelés is. Felidézi a régi nagy slágerek világát, ugyanakkor mondanivalójában és stílusában teljesen aktuális.
Amerikában folytatódik a Recoil-turné – és Budapesten ér véget!
Alan Wilder július 15-i sajtóközleményében tudatta a ‘Selected Events’ névre keresztelt 2010-es turnéjának következő állomásait, melyek az Egyesült Államokba, Dél-Amerikába és Kanadába repítik a Recoilt. A koncertkörút végén a Mester még visszalátogat az öreg kontinensre, és nálunk, Budapesten tesz pontot a turné végére, december 4-én!
Miután egy sikeres és élvezetes európai koncertszakaszt tudhat maga mögött a Recoil legénysége – Alan Wilder és Paul Kendall -, örömmel tudatják tengerentúli híveikkel, hogy idén ősszel hozzájuk is ellátogatnak!




küldés...

