Sziget 2010: Kánaán lesz, Sanya!!!!

“Sanya gyere má’, tempóba’!!! Tudod mi lesz nekünk nyáron? Kánaán lesz, Sanya!” – és persze Sziget is, mínusz egyedik napi Kispál búcsúkoncerttel, nulladik napi megakoncert sorozattal, benne a Reggae és Ska ünnepével, Cseh Tamás emlékkoncerttel és egy harmadik helyszínen pedig a magyar jazzélvonal és nemzetközi sztárok fúziójával. És természetesen a további öt napon kedvenc fesztiválunk megannyi programjával, mindösszesen augusztus 9-16 között.

Minusz egy

A Sziget szervezői korábban már bejelentették, hogy egy majd’ három órás Kispál búcsúkoncerttel indít az idei fesztivál a mínusz egyedik napon, azaz augusztus 9-én. Annyi újdonságot azonban megtudtunk, hogy a zenekar és a koncert felkért rendezője, Lévai Balázs már túl vannak az életmű végighallgatásán, az első rostán fennakadt 65-70 dalból választják majd ki azt a majd’ három órányi nótát, amit előadnak a Szigeten. Azt is megtudtuk, hogy a vendékeg közt ott lesz Kiss Tibi, Líviusz, a Csík zenekar és meglepetés vendég is lesz, akik természetesen Kispál dallal készülnek, de hogy melyikkel, az ott derül majd ki. Lesz ős kispálos blokk is és bizonyára csendes-ülős is és abban is biztosak lehetünk, hogy a vizuális háttérre is nagy hangsúlyt fektetnek. Szóval ez lesz a legnagyobb Kispál buli, ahogy azt Lovasi énekli: „Fényes hasak, piros ledek, de sok robot jött el máma, Ma van utoljára ekkora lárma”

Nulladik nap

A nulladik nap kéthatmada is publikus volt már: a Nagyszínpadra várják a hazai és nemzetközi reggae/ska élet sűrejét a Reggae és Ska Nagy Ünnepén, lesz egyebek mellett Skatalites, Wailers és UB40 koncert, míg a Világzenei nagyszínpadon a hazai világ- és rockzene élvonala tiszteleg Cseh Tamás emléke előtt egy majd’ öt órás koncerttel. Eddig nem ismert programpontja is napvilágra került a Sziget sajtótájékoztatóján: a magyar jazz zene élvonala a nemzetközi sztárokat invitált meg a Szigetre és játszanak együtt majd a nulladik napon az BJC-Amfiteátrum színpadán. A Magyar Jazz Szövetség és a Sziget közös rendezésében másodszor kerül megrendezésre a Magyar Jazz Napja a Sziget fesztivál 0. napján. A tavalyi, első alkalommal a hazai jazz-élet legnépszerűbb, legelismertebb 70 szólistája és együttese több ezer ember előtt aratott kirobbanó sikert. A 2010-es esemény érdekessége, hogy a magyar fellépők olyan világsztár vendégeket fogadnak, akikkel dolgoztak már korábban együtt. Sok magyar előadónak készült közös lemeze, volt közös koncertje a jazz műfaj világsztárjaival, az augusztusi 10-i napra a következő híres jazz ikonok és sztárok fogadták el magyar kollegáik meghívását és állnak közös produkcióban színpadra.
Így például Tommy Campbell, a kiváló amerikai jazzdobos László Attilával és Oláh Kálmánnal lép fel, a „dobosok dobosának” titulált Dennis Chambers valamint jazz világának kiemelkedő gitártehetsége, Dean Brown Csepregi Gyulával és Vasvári Pállal játszik majd. Szintén a hazai erősségekkel, nevezetesen a Budapest Jazz Orchestaval lép a fel legtöbb Grammy-díjra jelölt jazz-zenész, George Duke és jön a világ egyik legnagyszerűbb basszusgitárosa, „a ’90-es évek legfontosabb basszusgitár hangja”, Garry Willis is, aki Tony Lakatossal karöltve a Loop Doctors formációt erősíti.

www.sziget.hu

Honlap, VPS, Domain, E-mail mind egy helyen! www.innobrand.hu

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..