Stars On 45 – Történelmi jelentőség

Akik csak a mostani, a Spinnin label által megjelentett változatot ismerik, azoknak álljon most itt egy kis történelem óra. Merthogy a Stars on 45 bizony mára már a könnyűzene történetének elengedhetetlen fejezete. Ahhoz tudniillik, hogy ez a progressive house remix napvilágot láthatott, egy egészen másfajta, ma már természetesnek vett műfajt kellett megteremteni a semmiből.

A Stars on 45 eredetileg egy holland találmány, amely azonban később egész Európát, sőt az egész világot meghódította. Történt, hogy egy Willem van Kooten nevezetű kiadófőnök egy lemezboltba lépve meghallott egy olyan zenei újdonságot, amelyet kiadásban még soha azelőtt. A felvétel egyedisége abban állt, hogy több dalt úgymond összefűztek, és nem úgy, hogy lement az első elejétől végéig, majd jött a következő. De nem ám! Ezek a dalok, kérem szépen, rövidítve voltak, ráadásul az ütemet is egyformára igazították. Willem barátunk kihallani vélte a Beatles, a Madness, a Lipps Inc. és néhány korabeli brit és amerikai diszkósláger dallamait.

Willem nem volt rest és bérelt néhány jó torkú énekest, akik felénekeltek Beatles-dalokat, és ezt a mixet (akkoriban még nem használták ezt a zenei fogalmat így) hivatalosan is kiadta. Az ismert slágereket pedig úgy fűzte egybe, hogy közéjük egy saját refrént írt. Ezt nevezte el Stars on 45-nak. (A név onnan jön, hogy a bakelitek korában a kislemezeket 45-ös sebességen kellett lejátszani.) A technikáról annyit, hogy a ’80-as évek elején még nem ismerték a digitális rögzítést, tehát mindegyik dalt külön kellett felvenni, majd egy előre feldobolt dobalappal összekötötték őket analóg kazettákon.

A kislemez tehát a Stars on 45 címet kapta, és 1980-ban került a boltokba. Később nagylemez is lett az ötletből, majd sorra jöttek a hasonló próbálkozások. Az ötlet annyira újszerű volt, hogy még az akkor kulturálisan totálisan lezárt Szovjetunióba is beengedték. A második „holland” Beatles-egyveleg eredeti szövegét vették át a mostaniak is. (You can boogie like disco love that disco sound /Turn up the volume and move it all around) A klasszikus „dizsi-szöveg” alá azonban 2011-ben valami modern house-t kellett pakolni, hogy vegyék-egyék a népek. A kislemez 4 remixet tartalmaz (Addy Van Der Zwan, Olav Basoski, Koen Groeneveld, Criminal Vibe)

Nem tudni még, hogy ennek a változatnak milyen sikerei lesznek (bár már most sejthető), de az azért árulkodó, hogy az eredetiért az alkotók megkapták a Conamus Export Prize nevű díjat, amely elismerés a hazájuk kultúrájáért és gazdaságáért végzett munkájukért. Történelmi siker.

via CLS

Honlap, VPS, Domain, E-mail mind egy helyen! www.innobrand.hu

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..