Tovább pörög a Bëlga Disco! Veszprémben

belga_disco_front_smallNovemberben jelent meg a Bëlga legújabb lemeze a Disco!, amelyhez a MOL töltőállomásokon lehet hozzájutni. A korong akkora népszerűségnek örvend, hogy a kiadás után másfél hét alatt aranylemez lett. És innen már csak feljebb van! Nem kell Einsteinnek lenni ahhoz, hogy mindenki kitalálja; igen a zenekar éppen turnézik a hazai klubokban. 2016. január 29-én pedig történetesen Gizella szobrától nem messze, a veszprémi Expresszóban adnak koncertet. Ez is inkább fent van!

A Disco! sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Wahorn Andrással közösen elkövetett Egyszer fent című dalukat az MR2 Petőfi Rádió rotációban játssza! Sőt már a második héten a Top 30 első helyét bitorolta. Emellett már csak ráadás a korongról kimásolt második dal, amely a Benzinkút címet viseli. A klip nem túl meglepő módon, egy töltőállomáson játszódik. Érdekessége – a sok statiszta mellett-, a Wartburg, amivel a zenekar érkezik. Na meg a Disco-hangulat.
Mindezek értelmében a Bëlga természetesen épp hazánk legjobb klubjait rója, egészen a fesztiválszezonig. A január 29-i Expresszó után, februárban Kiskunfélegyházán, Székesfehérváron és Szegeden is megtalálhatók lesznek. Aztán tavasszal (március 5-én) a Barba Negra Music Clubban láthatja őket a fővárosi közönség.
Nem mondjuk el többször, de tényleg ez a Disco! hangulat. Már csak John Travolta hiányzik.

Bëlga – Disco! Expresszó, Veszprém
Veszprém 8200, Brusznyai út 2.
2016. január 29., péntek 20:00
Esemény Facebook linkje: www.facebook.com/events/784261308367254/

Linkek:
belga.hu/
www.facebook.com/belgaofficial
www.facebook.com/1grecords
www.facebook.com/1gbooking
www.facebook.com/pressoneofficial
www.youtube.com/user/1grecord
www.youtube.com/user/belgahivatalos

www.deezer.com/artist/101
www.dalok.hu/blga

Honlap, VPS, Domain, E-mail mind egy helyen! www.innobrand.hu

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..