Nemzeti sport lesz a néptánc!

Ahmed Moussa Junior Prima-díjazott táncművész, néptáncos az utóbbi időben koreográfusként valósítja meg álmát. A hagyományt és a korszerűséget ötvöző Urban Verbunk produkció legközelebb július 4-én a váci V4 Fesztiválon  lesz látható.

 “mert a néptánc menő”

Az Urban Verbunk művészeti vezetője Ahmed Moussa Tóth Judittal közösen forradalmi produkciót alkotott, mellyel nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy a néptáncból nemzeti sportot hozzon létre!

 „Egyfajta modernkori hagyományőrzés az, amit csinálunk. Szerintem a régmúlt értékei és a jelen kihívásai békében megférnek egymással, és a néptánc igenis lehet kortárs műfaj. A múlt értékeit hitelt érdemlően csak akkor lehet közvetíteni, ha a jövő köntösébe bújtatva alkotjuk meg a saját korunk néptáncát. Kilépünk a konvencionalizmusból, ötvözzük a régit és korszerűt, és újat alkotunk, mert a néptánc menő!” – fejti ki Ahmed.  

„Magas színvonalú és komoly létszámot megmozgató utánpótlás bázisra építve alapítottuk meg az Urban Verbunk-ot, melynek tagjai lüktető táncos egyéniségek, akik magas szintű tánctechnikai virtuozitással teszik élővé a városi folklórszínház egyedülálló műfaját.” – meséli büszkén Ahmed, aki nemrégiben saját produkciójával is szakított, hogy teljes mértékben a tanításra és a koreográfusi tevékenységre koncentrálhasson.

Ahmed Moussa már első osztályosként az első néptáncóra után elhatározta, hogy ezt a pályát választja. 2014-ben két táncos társával felállított egy gyorsasági Guinness világrekordot, valamint született egy egyéni rekordja is, amellyel a leggyorsabb magyar néptáncossá vált.

Urban Verbunk

Vác, július 4. V4 Fesztivál – A szabadság finom érintése (Cirkusz és Néptánc)

(30 éves évforduló 1989)

Gödöllő, július 29. XXIX. Magyar Szabadság Napja-Kötéltánc

Honlap, VPS, Domain, E-mail mind egy helyen! www.innobrand.hu