A Horizon végre minden otthonba elviszi az elektronikus zenét, mindezt csodás magyar tájakról

A kezdeményezés ráadásul most eddig elektronikus zenében nem látott támogatókra talált.

A Be Massive csapat által tavaly életre hívott Horizon sorozat nem csak azt hivatott szolgálni, hogy minőségi elektronikus zene kerüljön az éterbe, hanem mindez szóljon csodás, pazar hazai tájakon, egy-egy videóval, esetleg live felvétellel fűszerezve. Metha játszott már így a tihanyi Echo étterem teraszán, a Dunakanyarban, a debreceni Víztoronyban, vagy épp a Vajdahunyad vára partján ülve.

Közben a háttérben is szorgosan folytak a munkálatok, mert már a tavalyi különleges keszthelyi Electric Garden szabadtéri buli mellett az idei évre fókuszált a csapat, hogy minél több különleges helyszínes eseményt hozzon össze az érdeklődők számára. Ezután jött a koronavírus járvány, amely a megváltoztatta az életet az egész világban, és egyértelművé vált, hogy idén a legtöbb rendezvény és fesztivál elmarad. De mit lehet tenni akkor, amikor elmaradnak a megszokott nyári rendezvények és átmenetileg az utazás öröméről is le kell mondanunk? Ekkor jött az ötlet, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen  az emberek otthonába viszik a zenei rendezvények hangulatát látványos utazásokkal fűszerezve.  Ennek a szervezésnek köszönhető, hogy ma egy olyan négy részes sorozatot tudhatunk megvalósultnak, melyben támogató partnerként a Magyar Turisztikai Ügynökség oldalai,  a Csodás Magyarország és a WOW Hungary is megjelent, szabad teret nyújtva az elektronikus zenének, a Horizon országjáró tervének és persze hazai előadóknak. Egy hónapon keresztül minden vasárnap este 7 órakor kezdődtek el a virtuális partyk, mindig más helyszínről, de mindig elképesztő látvánnyal fűszerezve.

Az első részt stílusosan Metha indította el Lillafüred elképesztő Garadna völgye zöldjéből, a Hámori-tó partján álló Palotaszálló teraszán, melynek pazar felvételeit azóta már több mint 340 ezren néztek meg. Ide kattintva nézhetjük meg ezt a kezdő epizódot.

Másodízben az Electric Garden szintén ámulatba ejtő helyszínéről, a Festetics Kastély kertjében Peter Makto jelentkezett egy naplementés szettel, mely még közelebb hozott minket ahhoz, hogy idén is részt akarjunk venni az augusztus 16-án megrendezésre kerülő Electric Gardenen. A szett itt nézhető-hallgatható vissza.

Május utolsó napján Pécset nézhettük madártávlatból, amit Avika festett alá 1 óra elektronikus zenei harmóniával, majd negyedik alkalommal került fel a négy epizódra a korona, hiszen Jay Lumen szereplésével, ami a Balatonbogláron található Gömbkilátó Pazar naplementéjében zajlott egy dinamikus techno szettel ötvözve, [NG1] a nemzetközi elektronikus zenei szcénához is eljuthatott a Horizon rendhagyó, kultúr-elektronikai programja.

A négyrészes epizód után remélhetőleg tovább folytatódik majd ez a nagyszerű sorozat, de addig jön a balatoni Kőröshegy levendulásába szervezett szabadtéri találkozó, melyre érthetően minden jegy elkelt, amin túl a Dunakanyarban megrendezésre kerülő nyári eseménysorozatot ajánljuk!


 [NG1]ezt azért venném ki, mert már az előző három rész is ment a WOW Hungary Facebookján és YouTube-ján is, ami a nemzetközi kommunikáció színtere, ráadásul nem is érthető, hiszen nincs kifejtve az, hogy mindez azért, mert Jay umen nemzetközi Facebook oldala tolta ki a videót.

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .